Szerző Herczeg Ferenc
Herczeg Ferenc író, színműíró, újságíró, az MTA tagja és másodelnöke az 1890-es évek fordulóján kezdett el írni, tollából regények, novellák, később színdarabok születtek – első regényével elnyerte az Egyetemes Regénytár pályadíját. Az élet kapuja című…
1894 első vasárnapján a Singer és Wolfner cég képviselője megkereste Herczeg Ferencet, vállalna el egy főszerkesztői állást az Új Idők néven alapított lapnál. Az akkor harmincegy éves író örömmel elvállalta. És kereken ötven (!) éven át szerkesztette,…
A kiindulópont egy gazdag özvegyasszony végrendelkezése, amit az öreg hölgy a sors szeszélyére bíz: egy elguruló pamutgombolyag határozza meg, hogy két szegény sorsú rokoni család (Csákó és Videczky) közül melyik örökölje a mesés vagyont. Két generációval…
Herczeg regényének vidéki, kisvárosi és fovárosi háttéralakjai emelik ki a muvet a korra jellemzo eroteljes polgárosodás hétköznapjaiból. A reális történet álomszeru jelenetekkel bonyolódik, egy bizonytalan párválasztási kalandig, amely a lány fovárosba…
A klasszikus felépítésű, de ugyanakkor modern keretbe foglalt kalandregény, amely a mű megírásának jelenéből repít vissza minket a honfoglalás korába. Figyelemmel kísérhetjük egy rendhagyó életút néhány érdekes, sorsfordító eseményét S mi, mai olvasók,…
A regény, melyet háromszor jelöltek Nobel-díjra! A történelmi regény nem véletlenül aratott sikert Európában, már Herczeg életében is tananyag volt mint stílusbravúr. Az írónak talán legjobb történelmi regénye, II. Gyula és X. Leó pápasága idején játszódik…
Új sorozatunk célja: eltitkolt, feledésbe merült, négy évtized cenzúrája által kivetett szépirodalmi művek visszahozása a köztudatba
A mű, amelyet háromszor jelöltek Nobel-díjra! Az írónak talán legjobb történelmi regénye a 16. század elején, II. Gyula és X. Leó pápasága idején játszódik Rómában, ahol Bakócz Tamás esztergomi érsek próbálja teljesíteni küldetését: megmenteni a magyarságot…