Szerző ?

Puszild meg /Szexuális zaklatás, a #metoo jelenség és ami mögötte van
Kovács Bálint

Kevés olyan téma volt 2017-ben, amely annyira foglalkoztatta és felkavarta volna a közvéleményt, mint az évtizedek óta eltitkolt zaklatási ügyek napfényre kerülése. Az eddig néma áldozatok szerte a világon, így Magyarországon is a nyilvánosság elé álltak…

Szállítási idő
Nem elérhető
8,20 €
Rákos Péter
Filep Tamás Gusztáv - G. Kovács László

Évtizedek óta sokszor elmondtam róla: úriember. Csakhogy ma már korántsem egyszerűen érthető ez a terminus. Mintha a szóval együtt a jelenség is eltűnt volna. Ö pedig igazi úriember volt... Kiss Gy. Csaba

Szállítási idő
Nem elérhető
5,97 €
Requiem Tzimbalomra
Kovács András Ferenc

Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének, ars poeticájának is, amelyben a rögtönzések,…

Szállítási idő
Nem elérhető
9,85 €
Röffencs Pista kalandjai - A nagy szökés
Kovács Barnabás, Sándor Elek

Mesekönyv Sándor Elek illusztrációival.

Szállítási idő
Nem elérhető
4,00 €
SZÁZADVÉGI UTAZÁSOK
KOVÁCS RÓBERT

A Magyarok a világ körül című sorozat III. kötete: a dél-amerikai és dél-afrikai könyv után a szerző most Maliba, Iránba és Burmába kalauzolja el az olvasót. „A száznál is több kisebb-nagyobb omlatag sztúpa vagy pagoda egy lankás domboldalon áll, mögötte…

Szállítási idő
Nem elérhető
19,50 €
Szecessziós Budapest
Kovács Dániel

Kilenc évvel az első kiadás után jelenik meg a Szecessziós Budapest javított és bővített kiadása. A főváros hihetetlenül izgalmas szecessziós öröksége az elmúlt néhány évben számos megújult épülettel gazdagodott. A könnyen bejárható sétaútvonalak során…

Szállítási idő
Nem elérhető
16,35 €
Szélmalmaink
Kovács József

Az, hogy hazánk a középkorban a honfoglalástól a XVI.századi török hódoltságig jelentős hatalmi tényező, mai szóval élve nagyhatalom volt, a történelemről hiteles és alapos ismeretekkel rendelkezők számára nem kérdéses. E virágkor az európai művészetben…

Szállítási idő
Nem elérhető
9,80 €
SZÉPSÉG, ÖRÖM, EGÉSZSÉG
Kovács Gábor (Szerkesztő)

Szépség, öröm, egészség, a boldogság e kategóriái az ember számára adottak a születés pillanatában. Később dől el, hogy életvitelével ki hogyan sáfárkodik örökségével, ki milyen mértékben távolodik el ettől a paradicsomi állapottól. Az egészség nem minden,…

Szállítási idő
Nem elérhető
9,20 €
Tenis - anatomie
Paul E. Roetert, Mark S. Kovacs

Tato kniha vám ukáže nový pohled na vaší hru - jak se stát jedničkou turnajů zlepšením síly, rychlosti a schopnosti k výkonnějším podáním a přesnějším úderům.Obsahuje 72 nejefektivnějších cviků, krok za krokem, s barevnými anatomickými ilustracemi, které…

Szállítási idő
Nem elérhető
19,99 €
Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc  - Magyar királyok és uralkodók 23. kötet
Kovács Gergely István

A magyar történelem két meghatározó alakjáról szól ez a kötet. Thököly Imre Habsburg-ellenes harcait szoros török szövetségben vívta meg. Egy rövid időszakon át alkalma volt rá, hogy alakítsa a magyar és erdélyi politikát, ám ez a politika nemegyszer…

Szállítási idő
Nem elérhető
6,30 €
TÖRZSÖKÖS FA HARANGLÁBAINK /GÖCSEJTŐL AZ ŐRSÉGEN ÁT A NYÍRSÉGIG
Kovács József

Az, hogy hazánk a középkorban, a honfoglalástól XVI. századi török hódoltságig jelentős hatalmi tényező, mai szóval élve nagyhatalom volt, a történelemről hiteles és alapos ismeretekkel rendelkezők számára nem kérdéses. E virágkor az európai művészetben…

Szállítási idő
Nem elérhető
13,10 €
TÜSKEVÁR OLVASMÁNYNAPLÓ
BOLDIZSÁRNÉ KOVÁCS GIZELLE

Szállítási idő
Nem elérhető
1,10 €
VADÁSZFEGYVEREKRŐL NEM CSAK VADÁSZOKNAK
KOVÁCS DÉNES

A Nimród Vadászújság és a Kaliber Fegyvermagazin hasábjairól jól ismert szerző kötetét tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A közel háromszáz szakmai publikációja mellett ez a kézikönyv jó példája annak, hogyan lehet közérthető nyelven, könnyed stílusban…

Szállítási idő
Nem elérhető
14,75 €
XX. század - Történelem szöveggyűjtemény 12. osztály
Kovács István, Kovácsné Ágnes

A szöveggyűjtemény az első világháborútól az 1990-es évekig terjedő időszakot dolgozza fel.

Szállítási idő
Nem elérhető
4,15 €
YPSILON Szlovák nyelv az AI 1. osztálya számára – 1. rész
Anita Halászová, Zuzana Kovácsová

Szállítási idő
Nem elérhető
11,00 €
YPSILON Szlovák nyelv az AI 1. osztálya számára – 2. rész
Anita Halászová, Zuzana Kovácsová

Szállítási idő
Nem elérhető
11,00 €