A Tükörkészítő

A Tükörkészítő már kétszáznegyvenkilenc éve járta Párizs utcáit, azóta amióta húszévesen a fővárosba költözött. Emlékeiben élénken élt még a francia forradalom, látta Napóleon temetését, végigkísérte a Diadalív harminc éven át tartó építését és hevesen ellenezte az Eiffel-torony felállítását. Ez utóbbival kapcsolatban később rájött, hogy nem volt igaza. A torony Párizs ikonikus látványosságává vált és bár ő személy szerint nem sok hasznot látott a turistákból, el kellett ismernie, hogy nem volt elhibázott lépés az acél-monstrum megépítése. A Tükörkészítő műhelye mára igen csendes hely lett. Elég megrendelése volt, hogy megéljen és ki tudja fizetni kissé kétbalkezes segédjét, Jérôme-ot, de régen elmúltak már a napok, amikor a tükrei városszerte híresek voltak és a megrendelők szinte verekedtek az idejéért és a tehetségéért. Ifjú segédje el sem tudta volna képzelni, hogy volt idő, amikor öreg mestere még magának Marie-Antoinette-nek is készített tükröt. Végül is ez nem meglepő, hiszen ahhoz az öregnek több száz évesnek kellett volna lennie, ez pedig Jérôme szerint lehetetlen volt. Ám a fiú tévedett, a Tükörkészítő valóban kétszázhatvankilenc éves volt. Harmadik regényem egy hosszú élet rövid története. Egy életé, amelyben biztosnak vélt dolgok átértékelődnek a történelem és az emberi érzelmek hatására és amely megmutatja milyen fontos, hogy olyan életet éljünk, amelyre nyugodt és elégedett szívvel tekinthetünk majd vissza. Végül is nem mindannyiunknak adatik meg kétszázhatvankilenc év...