Brigitte Hamann

Erzsébet királyné

"A császárné a legszebb asszony a világon" - írja Széchenyi István a naplójába, egy másik helyen pedig asszonyi angyalnak nevezi, aki a magyarság érdekeiért még felséges férjével is képes szembeszállni. Ez a két dolog, a csodálatos szépség és az őszinte magyarbarátság magyarázza, miért volt I. Ferenc József szomorú sorsú feleségének mindig is kultusza Magyarországon. Brigitte Hamann nem idealizálja hősnőjét, nem csak az elragadtatás szavait ismeri: Erzsébet nehezen kezelhető tulajdonságait sem próbálja leplezni. Emberközelbe hozza ezt a szabadságvágytól fűtött, az udvari etikett börtönében inkább csak vergődő, lázadó asszonyt, hatalmas képzeletvilágról árulkodó költészetét, tudásszomját, és mindeközben képet kapunk a tizenkilencedik század második felének társasági (és társadalmi) életéről, szépségápolási és gyermeknevelési praktikáiról, politikai mozgalmairól, a Monarchia boldog békeéveiről, valamint Erzsébetnek a magyar kiegyezésben játszott szerepéről. Érdekes portrét rajzol egy nem mindennapi egyéniségről a gondtalan bajorországi gyermekkortól a fényes bécsi napokon, a budai koronázás pompáján és a királyné nyugtalan világkóborlásain át egészen meggyilkolásáig.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 664
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 942 g
Méretek (Sz-M-H) 160-235-45
EAN 9789634059141
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Habsburgok - A világ urai (új kiadás)
-9%
Martyn Rady
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Kelet-nyugati utca - A népirtás és az emberiesség elleni bűntett fogalmának eredetéről
-9%
Philippe Sands
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,20 €
14,75 €
Hódítók és felfedezők - Dzsingisz kántól Magellánig - A középkor új története
-9%
Dan Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
A sah visszatér - Háború Afganisztánért (1839–1842)
-9%
William Dalrymple
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A lovagkereszt legendája - Kalandorok és katonák
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Lemberg - Európa elfeledett közepe
-9%
Lutz C. Kleveman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
500 túra történelmi csataterekhez - Barangolások a világ legnevezetesebb csatahelyszínein
-9%
Steve Fallon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
A háború művészete
-9%
Niccoló Machiavelli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €