DONNIE EICHAR

HALÁLHEGY

Ha föltehetnék Istennek egyetlenegy kérdést, azt kérdezném: mi történt valójában a barátaimmal azon az éjszakán? Jurij Jugyin 1959 februárjában az oroszországi Urál hegységben, a Halálhegy néven ismert magaslaton rejtélyes körülmények között életét vesztette kilenc tapasztalt túrázó. A baleset titokzatos, baljós körülményei (a fiatalok különös sérülései éppúgy, mint az a tény, hogy a jelek szerint a ponyvát felhasítva, hiányos öltözékben menekültek ki sátrukból, vagy egyikük meglehetősen furcsa, utolsó fényképfelvétele) évtizedekkel később is találgatásokra adtak okot a történtekkel kapcsolatban. A szerző, Donnie Eichar útra kel, hogy maga is végigjárja a tragikus véget ért fiatalok útját az orosz télben. Izgalmas, fordulatos dokumentumregénye az áldozatok eddig publikálatlan naplói és fényképei, nyomozati iratok és több tucatnyi interjú segítségével most először derít fény arra, mi is történt a Halálhegyen azon az ominózus éjszakán. Donnie Eichar Floridában született, történetmondó családban. Neves televíziós és filmrendező, producer. A kaliforniai Malibuban él. Lebilincselő történet, legalább olyan drámai, mint Jon Krakauertől az Ég és jég. Booklist

Nyelv magyar
Kiadó PARK KÖNYVKIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 256
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 446 g
Méretek (Sz-M-H) 160-235-20
EAN 9789633552636
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Brúnó meséi - Kistestvérek, nagytestvérek
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
The Prisoner's Throne - A fogoly trónja
-10%
Holly Black
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Életmentő angol, német, orosz recepciósoknak (hotel, wellness, szalon, panzió)
Czifra Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Ókút /Hangoskönyv
-10%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
A herceg és a varrólány (képregény)
-10%
Jen Wang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Hiszen már nagy vagyok!
-10%
Bettina Wagner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,85 €
7,07 €
Code Name Bananas
David Walliams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,95 €
RIZOTTÓ - 50 ízletes, olasz rizsétel
-10%
Maxine Clark
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €