Erlend Loe

Naiv.Szuper.

A Naiv.Szuper. egy 25 éves fiú szemszögéből mutatja be azt a generációt, amely nem találja az élet értelmét, nem látja az ahhoz vezető utat, és céltalan pótcselekvésekkel igyekszik megtalálni a helyét a világban. Hősünk egyszerűen gondolkodik az életről: listákat ír a számára fontos és nem fontos dolgokról, labdázik és faxol, New Yorkba repül, sőt még egy, a relativitáselméletről szóló könyvbe is belekezd, hátha választ kap égető kérdéseire az idővel kapcsolatban… Erlend Loe regénye, bár látszólag apró dolgokról szól, elgondolkodtatja az olvasót az életről és a halálról, a jövőről és a gyermekeinkről. 20 nyelvre fordították le, több országban kultuszregényként tartják számon - a fiatal norvég író sikerkönyve egyszerű történet nagyon komoly dolgokról. A mára már a magyar fiatalok között is kultuszművé vált könyvet a nagy érdeklődésre való tekintettel másodszor jelenteti meg a Scolar Kiadó. Erlend Loe, Norvégia legnépszerűbb kortárs írója, 1969-ben született. 1993-ban jelent meg első regénye, a Tatt av kvinnen (Elfújta a nő, Scolar Kiadó, 2010), amelyet 2007-ben megfilmesítettek (rendező: Petter Naess). A nagy áttörést három évvel későbbi műve, a Naiv.Szuper. jelentette 1996-ban. Regényein kívül írt még gyermekkönyveket, forgatókönyveket és kritikákat is. Fordítóként és tanárként is tevékenykedett. Dolgozott pszichiátriai intézetben, forgatott rövidfilmeket, videoklipeket, és színészként is kipróbálta magát.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 224
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 200 g
Méretek (Sz-M-H) 115-190-12
EAN 9789632441917
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Csapatedzés - Tilly és Táltos 2.
-8%
Pippa Funnell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A család ereje
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Irodalmi Szemle 2022/4
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
House of Flame and Shadow
Sarah J. Maas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Kártyák könyve - Spirituális útmutató és napló
-8%
Virizlai Richard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,45 €
23,42 €
Kiránduló kuflik
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Zajos járművek - szuper színező móka csomag
-8%
Tkk színező
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Csigavonal /Játékos képességfejlesztő feladatok óvodásoknak
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,99 €