ALEKSZANDR SZOLZSENYICIN

RÁKOSZTÁLY

1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a közemberek közé, és az az elve, hogy mindenki bűnös, ha megvakarjuk) és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most még a rákkal is meg kell küzdenie. A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak - talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a hivatalos orvosoktól már nincs mit várni. A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerből, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről. A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének. 1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban (mint ahogy nálunk, Magyarországon is) csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2007
EAN 9789630784009
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nagy birodalmak
-9%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Blues egy fekete macskáért - Trubadúr Zsebkönyvek 50.
-9%
Boris Vian
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Vázlat valami máshoz
-9%
Mán-Várhegyi Réka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
AZ ÉLMÉNYELEMEKRE RÁÜLNI TILOS!
Nyers Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,99 €
A G-pont és a női ejakuláció /A női szexualitás újra felfedezett titkai
-9%
Deborah Sundahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €
A barátság
-9%
Nagy Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Itt kávéztak ők - Írók, művészek és kávéházaik
-9%
Nyáry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
Színes varróiskola gyerekeknek - 19 modell, alaptechnikák és gyakorlófeladatok
-9%
Rabea Rauer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,06 €