TRUMAN CAPOTE

AZ ÉJSZAKA FÁJA

Fiatal tengerészek vetődnek el egy gazdag partyra: egyikük bátran megcsókolja a háziasszony lányát, aki megpofozza, de már közben is arra gondol, milyen lesz vele éjszaka... Valaki, a semmiből fölbukkanva, eladja foszlott, ócska nercbundáját egykori barátnőjének... Egy szegény fiú elnyer egy kancsó aprópénzt karácsonykor, mert pontosan meg tudja számolni, hogy mennyi van benne... Első, 1943-tól megjelenő elbeszéléséiben Capote - bár még pontosan lehetett érezni, milyen írók hatottak rá - valamit már nagyon tudott: szinte a semmiből, egy foszladozó nercbundából vagy egy vonaton elkapott beszélgetésből teremtett eleven alakokat, izzó szenvedélyeket, rejtelmes történeteket. S aztán 1945-ben megjelent Miriam című novellája, mellyel elnyerte az OHenry-díjat, s Capote attól kezdve sztár volt: versengtek érte a New York-i folyóiratok, s várták a nagy művet. S a nagy művek aztán jöttek is egymás után - a Más hangok, más szobák az Álom luxuskivitelben, a Hidegvérrel -, de, ha ritkábban is, Capote még vissza-visszatért a kisprózához, melynek vitathatatlan mestere volt: csehovian mélyek és letisztultak a novellái. S felejthetetlenek az alakjai: Miriam, a kísérteties kislány, aki az őrületbe kergeti Mrs. Millert; a magányos, fekete bőrű Preacher, aki a halált várja, de amikor eljön, mégsem akar elmenni vele; vagy épp maga a kis Truman, aki karácsonykor az apjához látogat New Orleansba, s megtudja, hogy nem a Mikulás hozza az ajándékokat, s azt is, hogy talán mégis szereti az apját...

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 336
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 440 g
Méretek (Sz-M-H) 132-205-22
EAN 9789630786188
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Belső utakon /A nyitott akadémia válogatott előadásai önismeretről, sorsról és szabadságról
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Társasjáték - Klasszikus monopoly
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
57,75 €
A fejtörők szigete - Kaland és feladványok
-8%
Maria Maneru
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A kontrollált erő
-8%
Karacs Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Mítosz – Hit – História
-8%
Lipcsey György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,20 €
Állatmesék (6. kiadás)
-8%
Móricz Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
SZERETLEK - Az élet elmúltával
-8%
Melin Cedamus
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,41 €
A kék lábú ló
-8%
Majoros Nóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: