Ruediger Dahlke

A lélek árnyai - Kibékülés titkos énünkkel /Kemény

Jung szerint az árnyék maga a tudattalan. Az a lény, akivel a legkevésbé szívesen azonosítjuk magunkat, ám akit legvégül mégis vállalnunk kell ahhoz, hogy elérjük a teljességet. Ebből a szempontból az árnyékot, illetve sötét oldalunkat rendkívül felemásan éljük meg: egyszerre taszít és vonz minket. Mindez külvilágunkban is megjelenik: hiszen ami másokban különösen zavar vagy vonz minket - bármilyen furcsán hangzik is -, szintén saját rejtett lelki tartalmainkra, elfojtott lélekrészeinkre vagy kiéletlen vágyainkra utal. Ám ahhoz, hogy teljes emberré váljunk, el kell fogadnunk és magunkévá kell tennünk árnyoldalunkat - ez lehet az ember legfőbb és legalantasabb célja is egyben. Ez a mű éppen ezért nem is a szokásos értelemben vett olvasmány, hanem inkább az árnyak birodalmában tett, imitt-amott elvégzendő gyakorlatokkal tarkított utazás. Az árnyékkal végzett munka a tudatosulást szolgálja, tehát a szó szoros értelmében fényterápia. Aki elvégzi az itt bemutatott árnyékterápiát, az nyitottá, barátságosabbá és türelmesebbé válik - önmagával és másokkal szemben egyaránt. A könyv elevenbe vágó magyarázatai sokszor kellemetlenül érintik az olvasót, de mindennél világosabban megmutatják, hogyan békülhetünk ki személyiségünk árnyoldalával.

Nyelv magyar
Kiadó Bioenergetic Kft.
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 280
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 356 g
Méretek (Sz-M-H) 140-195-20
EAN 9789632911250
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Túlélő, jelek - táblák /Oktató kártyasorozat
-10%
Kártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,40 €
3,96 €
EGY ZIZI NAPLÓJA 4. - EGY NEM-TÚL TEHETSÉGES JÉGHERCEGNŐ MESÉI
-10%
RACHEL RENÉE RUSSELL
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Gondolatok
Vajda János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,90 €
Futball hackerek - Az adatanalízis művészete
-10%
Christoph Biermann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Grand Prix - A Forma-1 képes történelme
-10%
Will Buxton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €
Nyisd ki és fedezd fel - Az űr
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
100 nap Don Boscóval - Elmélkedések és gondolatok Bosco Szent János írásaiból
-10%
Teresio Bosco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
3-5-8 perces mesék kis kalandoroknak
-10%
Sandra Grimm
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €

Korábban megtekintett: