Harlan Coben

VÉR A VÉREMBŐL

Elég egy váratlan hajnali telefonhívás és egy rég nem hallott a hang a vonal másik végén, hogy Myron Bolitar, a keményöklű játékosügynök ismét egy első ránézésre megoldhatatlan rejtély kellős közepén találja magát. Nyolc éve, hogy utoljára találkozott a gyönyörű Terese Collinsszal, aki most arra kéri, utazzon Párizsba. Myron sejti, hogy nem csupán egy romantikus randevú várja a szerelem városában, ám amikor a repülőtérre érve rendőrök fogadják, majd hamarosan kiderül, hogy Terese az első számú gyanúsítottja egy gyilkosságnak, úgy érzi, zsákutcába került. Nem ismeri sem a nyelvet, sem a szokásokat, így aligha tud bármit is kinyomozni. De mielőtt alaposabban végiggondolhatná a helyzetet, történik valami, ami új megvilágításba helyezi az ügyet Ekkor borítottam rá az asztalt. Amint leült mellém, azonnal végiggondoltam a lehetőségeket. Már tudtam, miről van szó: emberrablás. Ha beszállok a furgonba, nekem lőttek. Hallották már azt a nagy bölcsességet, hogy az emberrablásoknál mindig az első negyvennyolc óra a legkritikusabb? Amit nem szoktak hozzátenni talán mert annyira nyilvánvaló , hogy minden másodperccel csökken az esélye annak, hogy valaha is megtalálják az áldozatot. Itt ugyanez volt a helyzet. Ha beszállok abba a kocsiba, túlélési esélyeim a minimumra csökkennek. Ha felállok, és elindulok a furgon felé, szintén romlanak a kilátásaim. Ráadásul Sebhelyes Fej nem számít korai ellencsapásra. Azt hiszi, szépen begyakorolt kis monológját hallgatom. Nem jelentek fenyegetést. Így hát a meglepetés erejére építettem. Egy pillanatra ő is odanézett, hogy meggyőződjön, valóban ott áll-e a kocsi. Ennyi elég is volt. Az asztal peremét már korábban megmarkoltam. Lábizmaim megfeszültek. Úgy pattantam föl, mintha dobbantóról ugranék. Az asztallap egyenesen az arcába csapódott. Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel 50 millió (!) példányt adtak el belőlük világszerte.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 304
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 330 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789639971820
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Mester és Margarita II. - Trubadúr Zsebkönyvek 33.
-10%
Mihail Bulgakov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei
-10%
Lindsay C. Gibson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,39 €
Találj meg! - Csodálatos állatok
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Max Verstappen - A megállíthatatlan erő
-10%
Ewan McKenzie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
28,75 €
25,88 €
Ottolenghi Test Kitchen: A kamra kincsei
-10%
Noor Murad
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Magyar-angol képses gyerekszótár
-10%
Elektra team
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
Mimi
-10%
Lakatos Márk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Camille Claudel - Rodin múzsája
-10%
Pia Rosenberger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €

Korábban megtekintett: