David Baldacci

Isteni igazság

Amerika összes bűnüldöző szerve Oliver Stone (vagy ha úgy tetszik, John Carr) nyomát keresi. Kétszer húzta meg a ravaszt, és az a két ember, aki annyi évvel azelőtt tönkretette az életét, többé nem árthat neki. Ezért a szabadságért azonban nagy árat kénytelen fizetni, mert nemcsak hogy nincs olyan szeglete az országnak, ahol biztonságban érezhetné magát, de a színfalak mögött, a katonai hírszerzésnél egy magas rangú illető elérkezettnek látja rá az időt, hogy leszámoljon vele. Ennek az illetőnek személyes oka van a bosszúra, és egy vérbeli profit küld Stone után. Stone eközben az események szerencsétlen láncolata folytán egy álmosnak látszó bányászvárosban köt ki. Nyugta azonban ott sincs, mert egyre-másra különös dolgok és rejtélyes halálesetek történnek, és ráébred, hogy egy kisvárosban pontosan olyan halálos és sötét üzelmek folyhatnak, mint a washingtoni törvényhozás berkeiben. Sőt nagyon úgy fest a helyzet, hogy ezúttal olyan csapdába került, amelyből élve nem szabadulhat, hacsak nem siet a segítségére a tiszteletbeli tagokkal megerősített Teve Klub. A Teve Klub-sorozat negyedik kötete ugyanolyan borzongató izgalmakat, fordulatos cselekményt és nagyszerű szórakozást ígér, mint David Baldacci összes többi thrillere. Rajongói ezúttal sem fognak csalódni, aki pedig most ismerkedik meg vele, a következő Teve Klub-könyvet, az Isteni igazság folytatását már rajongóként fogja kézbe venni.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 480
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 480 g
Méretek (Sz-M-H) 130-206-35
EAN 9789630792820
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A rezsim vége
-8%
Alekszandr Baunov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Break and Heal - Törés és gyógyulás - Rage and Freedom 4. (éldekorált)
-8%
Lisa Merrick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Kukurikú! Ébresztő! Jó reggelt!
-8%
Ohrrüben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Macskák - A szélsebes gepárdtól a bozontos perzsacicáig
-8%
Eliza Jeffery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Tornáztasd az agyadat - 10-11 éveseknek
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Sapiens - Az emberiség rövid története (új, frissített kiadás)
-8%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Legendás Budavár
-8%
Száraz Miklós György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,10 €
41,50 €

Korábban megtekintett: