DAVID BALDACCI

AZ ELNÖK CSALÁDJA

Az amerikai elnök nyaralójában, Camp Davidben gyerekzsúr zajlik, a first lady unokahúga ünnepli tizenkettedik születésnapját. Remekül érzik magukat a résztvevők, ám a nap szörnyű véget ér: a kislányt elrabolják, édesanyját meggyilkolják. A titkosügynökből lett két magánnyomozó, Sean King és Michelle Maxwell történetesen éppen ott tartózkodnak, de nem akarnak belekeveredni az ügybe és magukra haragítani az FBI-t. A first ladyt különös, régi kapcsolat fűzi Seanhoz, akit végül rábeszél, hogy kutassák fel az elrabolt kislányt. Miközben Michelle még gyermekkora démonaival küzd, a páros nekilát a nyomozásnak, ám mindenütt falakba ütköznek, és egyre érthetetlenebbé válik az eset. A teljesítőképességük határáig hajszolják magukat, mert mindkét oldalon különféle erők sorakoznak fel ellenük, és egyre nehezebb eldönteni, ki a barát, és ki az ellenség. Újra találkozhatunk a Sean King-Michelle Maxwell párossal, akik az Órajáték, a Tizedmásodperc és az Agytröszt főszereplői voltak. David Baldacci regényei sorra felkerültek a New York Times sikerlistájára, könyveiből kilencvenmillió példányt adtak el nyolcvan országban, negyven nyelven, így ma ő az egyik legnépszerűbb író a világon. Baldacci abban a legjobb, hogy borzongat, izgalomba hoz, feszültséget teremt. A regény csupa meglepetés az elejétől a végéig. (Columbus Telegram)

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 592
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 610 g
Méretek (Sz-M-H) 132-205-46
EAN 9789630794718
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A rezsim vége
-8%
Alekszandr Baunov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Break and Heal - Törés és gyógyulás - Rage and Freedom 4. (éldekorált)
-8%
Lisa Merrick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Kukurikú! Ébresztő! Jó reggelt!
-8%
Ohrrüben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Macskák - A szélsebes gepárdtól a bozontos perzsacicáig
-8%
Eliza Jeffery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Tornáztasd az agyadat - 10-11 éveseknek
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Sapiens - Az emberiség rövid története (új, frissített kiadás)
-8%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Legendás Budavár
-8%
Száraz Miklós György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,10 €
41,50 €

Korábban megtekintett: