THORWALD DETHLEFSEN - RUEDIGER DAHLKE

ÚT A TELJESSÉGHEZ

Az ezoterikus pszichológia alapműveinek tekinthetők a Dethlefsen - Dalke szerzőpáros A sors mint esély, illetve az Út a teljességhez című könyvei. Húsz évvel első magyarországi megjelenésük után sem veszítettek tanításaik igazságából és népszerűségükből. A szerzők abból az azóta már széles körben elterjedt elméletből indulnak ki, hogy a betegségeknek lelki hátterük van, vagyis pszichés problémák testi megjelenési formái. Tehát a betegségek szimbolikájának megismerésével módunk lesz arra, hogy megfejtsük a beteg mindenkori problémáját. A könyv először a betegség filozófiáját tárgyalja, majd sorra veszi a leggyakrabban előforduló betegségeket, megvilágítva azok valódi jelentését, illetve jelentőségét lelki problémáink megoldásában. A könyv azoknak az olvasóknak szól, akik a tudásra vágynak, nem a tudományra. Akik hajlandóak saját útjukon járni, akik képesek eltöprengeni az élet által rájuk mért nehézségeken, és nem akarják a külvilágra, a környezetre áthárítani minden esetben a felelősséget.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó MÉRTÉK KIADÓ
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 288
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 440 g
Méretek (Sz-M-H) 144-212-32
EAN 9786155113284
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Esztétikai arckezelések - Botulinumtoxin-kezelés és hialuronsav-töltés
-8%
Dr. Mihalovits Botond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
98,30 €
90,44 €
Mentális elsősegély napló - Stresszkezelési eszköztár kezdőknek és haladóknak
-8%
Pál Kata Dorottya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Siker - A teljesítmény pszichológiája /Hogyan legyünk eredményesek az élet minden területén?
-8%
Megan Kaye
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Holtak mozgatója (éldekorált)
-8%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Világpuszi - Szalma Edit illusztrációival
-8%
Tóth Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Csupa paradicsom az élet - Felügyelet és önfejűség egy 20. századi női élettörténetben - Modern magyar történelem
-8%
Grexa Izabella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Bogyó és Babóca - Ovis jelek meséi - Kék csoport
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
INKBOUND - A végzet tintája: Pedáns Jones és a koponyatetkó (éldekorált)
-8%
Philippa Leathley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: