BÁRTFAI BARNABÁS

SZÁMÍTÓGÉPHASZNÁLAT MINDENKINEK

A könyv a Hogyan használjam? c. kiadvány alapján készült, de már a Windows 7 és Office 2007 és 2010 programok alapján. A könyv segítségével alapszintről elindulva, a számítógép megvásárlásától és első bekapcsolásától kezdve, a különféle felhasználói programok alkalmazásáig mindent megtanulhat. A kiadvány ajánlható mindenkinek, aki meg szeretné tanulni a számítógépek kezelését, illetve az ehhez nélkülözhetetlen kifejezések használatát. A könyv az alapoktól indulva vezeti olvasóját a ma már szinte az általános műveltséghez is hozzátartozó ismereteken át a gyakorlati tudnivalókig. A leírtak tanfolyamok tapasztalataira épülnek, mindazok számára ajánlott, akik meg szeretnék ismerni a számítógépek kezelését, a leggyakrabban alkalmazott programok használatát, kezelésének fortélyait. Továbbra is tartottuk magunkat ahhoz a stílushoz, hogy a könyv a kezdő felhasználók számára is könnyedén érthető, követhető legyen és semmiképpen se keltse egy szakmai dokumentáció látszatát. Mottónk az, hogy a felhasználónak ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire szolgál, hanem azt, hogy egy elvégezni kívánt tevékenységet, milyen program-funkció segítségével tud ellátni úgy, hogy a megtanultakat a mindnnapi életben is kamatoztathassa. Főbb témakörök: Történeti áttekintés, Alapismeretek, alapfogalmak, A számítógép részegységei, Gépkezelés, Szoftverek, Programozás-elmélet, Windows 7 és Windows XP, Total Commander, Állománytömörítés, Vírusok, Számítógép-hálózatok, Internet, Elektronikus levelezés, Microsoft Mail, Outlook 2007 és 2010, Adatbiztonság és atvédelem, Szövegszerkesztés, Wordpad, Word 2007 és 2010, Táblázatkezelés, Excel 2007 és 2010, Adatbázis-kezelés, Access 2007 és 2010, Prezentáció-készítés, PowerPoint 2007 és 2010, Grafika, Kifejezésgyűjtemény, Kódtáblázatok, Ellenőrző kérdések, feladatok, Stb.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó BBS-INFO KFT.
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 666
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 820 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-35
EAN 9789639425750
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szövegértés lépésről lépésre - Középiskolásoknak
-8%
Dr. Raátz Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Töretlenül - A változókor modern kézikönyve
-8%
Dr. Vonda Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €
LMBTQ+ forradalmak - Kultúra, történetek, hősök
-8%
Kanicsár Ádám András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Önuralom - A belső erő - Stresszmentes útmutató az önfegyelem fejlesztéséhez, az akaraterő növeléséhez és az önkontroll javításához
-8%
Damon Zahariades
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Trust Me Always
Meagan Brandy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alsógatyás Kapitány és a biorobotikus fikafiú ádáz összecsapása (a röhejes robot-orrtrutymódarabok bosszúja) - Alsógatyás Kapitá
-8%
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Bogyó és Babóca - Mesék a Pöttyös házból (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
LOGICO Piccolo - Matek: A 100-as számkör 2. rész
-8%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €

Korábban megtekintett: