MARCELLUS MIHÁLY

A VETERÁN - AQUINCUM HAJNALA

Hadrianus korában járunk. A vérrel írt pannon történelemben viszonylagos békeidők jönnek, fejlődés és városiasodás kezdődik. A meghódított föld fejet hajt Róma sasos légiói és gyarmatosítása előtt. Marcus Lupius Melior az egyik aquincumi segédcsapat tribunusaként néz szembe a háborúkkal, és ezek mellett számára elfogadhatatlan jogtalanságokkal. Unokaöccse, a kegyetlen Mustella egészen másként értelmezi a törvényességet, mint rokona: szerinte Róma ereje a lesújtó kardban, semmint a diplomáciában rejlik. Hadrianus, aki a történet elején még Aquincum helytartója, Traianus tehetséges legátusa, később császárként tér vissza e falak közé, miközben ármány szövődik ellene. A regény igazi főhőse azonban maga Aquincum, mely a szemünk láttára növekszik a Danuvius-parti kis erődítményből Alsó-Pannónia fővárosává, vagy ahogy néhány korabeli utazó feljegyezte, Kis Rómává. Marcellus Mihály kézen fogja az olvasót, és sétára viszi a vízparti párát lehelő, ősi városba, ahol érdekellentétekről, megtorlásról és összeesküvésről suttognak a falak, a termák csarnokai és az aquincumi tisztviselők szobái. Mindezek mellett pedig képet kaphatunk a cseperedő városról, lakóiról és arról az elképesztően gyors asszimilációról, ami a Danuvius kanyarulatában, ebben a politikailag és hadászatilag nagyon kényes területen zajlott a Pax Romana építésének időszakában, a Krisztus utáni II. században.

Nyelv magyar
Kiadó HISTORIUM KIADÓ
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 292
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 320 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-25
EAN 9788097077822
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sophie és barátai - A kicsik első színes lapozója
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Hullámsír
-10%
Aslak Nore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Diótörőcske - Mesejáték
-10%
Csukás István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A Mélység - A Kárhozottak órája I.
-10%
Luca Tarenzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Akár a folyó - Klasszisok sorozat
-10%
Shelley Read
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
A feledés emlékei
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
Wonka
-10%
Roald Dahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A hobbit
-10%
J. R. R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €