Murakami Haruki

Norvég erdő

A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátja szerelmébe, Naokóba. Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé. Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között.
Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.

Nyelv magyar
Kiadó Geopen Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 424
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 560 g
Méretek (Sz-M-H) 140-203-28
EAN 9789639765306
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

The Dark One - A sötét fiú - Elveszett Gonosz Fiúk 2. (éldekorált)
-9%
Nikki St. Crowe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Viharidő - Vaják-sorozat része (új kiadás)
-9%
Andrzej Sapkowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Mágia a Magyalkönyvtárban (éldekorált)(puha)
-9%
K. A. Linde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Szirének
-9%
Emilia Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Ne hagyj el - Ne érints
-9%
Tahereh Mafi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Ne felejts - Ne érints 6. (új kiadás)
-9%
Tahereh Mafi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Az Aurórakirály uralma - Uranosz Ereklyéi 2. (éldekorált)
-9%
Nisha J. Tuli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Iron Flame - Vasláng (fekete élfestés)
-11%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
32,09 €