ROBYN YOUNG

A HADJÁRAT

1274-et írunk. Akkon megerősített városában, a keresztesek legutolsó nagyobb, palesztinai erődjében epikus konfliktus kezd kibontakozni. Will Campbell templomos lovagot harcra képezték ki, ám a Testvériség néven ismert rejtélyes csoport tagjaként a béke embere is. Az évek óta tartó vérontás után a Testvériség segített megkötni a fegyverszünetet a keresztények és a muszlimok között. Will azonban attól tart, hogy elárulták őket. Edward angol király - egykori patrónusuk - ígéretet tett a pápának egy új keresztes hadjárat indítására, míg Akkonban még nagyobb fenyegetés kezd kibontakozni. Egy nyugati kereskedőkből álló titkos társaság, ami vagyonokat keres a rabszolga- és fegyverkereskedelemből, borzalmas tervet eszelt ki az ellenségeskedés ismételt felszítására Palesztinában. Időközben Bajbarsz szultán Egyiptomban hatalmi harcokba bonyolódik. Legidősebb fia, a trónörökös belekeveredik a szultán jövendőmondója, Khadir ármánykodásaiba. Míg Bajbarsz a Mongol Birodalmat akarja egyszer és mindenkorra szétzúzni, addig Khadir és mások a keresztényekkel szeretnének végezni. Most, hogy a szultán fia is a saját családja ellen szövetkezik, feltépődnek a keresztes háborúk okozta régi sebek, és hamar újak is keletkeznek. A közelgő háború árnyékában Will kétségbeesetten vívódik templomos esküje, a Testvériségben titokban betöltött szerepe és az Elwennel - a lánnyal, akit szeret, de nem vehet feleségül - szembeni kötelessége között. Amikor Edward király küldetésével régi barátja és ellensége, Garin de Lyons a Szentföldre érkezik, Will élete megállíthatatlanul kezd sodródni a káosz és pusztulás felé. A hadjárat bámulatos leíróerejű, merész és feszített tempójú, felejthetetlen szereplőket vonultat fel Keletről és Nyugatról, a társadalom legalsó és legfelső rétegeiből, akik mind a történelem legdrámaibb pillanatai felé törtetnek.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó GOLD BOOK KIADÓ
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 464
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 860 g
Méretek (Sz-M-H) 167-236-41
EAN 9789634261223
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Esztétikai arckezelések - Botulinumtoxin-kezelés és hialuronsav-töltés
-8%
Dr. Mihalovits Botond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
98,30 €
90,44 €
Mentális elsősegély napló - Stresszkezelési eszköztár kezdőknek és haladóknak
-8%
Pál Kata Dorottya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Siker - A teljesítmény pszichológiája /Hogyan legyünk eredményesek az élet minden területén?
-8%
Megan Kaye
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Holtak mozgatója (éldekorált)
-8%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Világpuszi - Szalma Edit illusztrációival
-8%
Tóth Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Csupa paradicsom az élet - Felügyelet és önfejűség egy 20. századi női élettörténetben - Modern magyar történelem
-8%
Grexa Izabella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Bogyó és Babóca - Ovis jelek meséi - Kék csoport
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
INKBOUND - A végzet tintája: Pedáns Jones és a koponyatetkó (éldekorált)
-8%
Philippa Leathley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: