SCHMIDT EGON - BÉCSY LÁSZLÓ

TAVASZTÓL TAVASZIG

A tavasz a naptárban márciusban kezdődik, az én olvasatomban ennél kicsit korábban, már február második felében megérkezik. Erdőkben, parkokban dobolnak a harkályok, búgnak a frissen érkezett kék galambok, tavaszt kiált kacagó hangján a zöld küllő, és a kiskertekben a gyümölcsfák ágaira függesztett fészekodú előtt már ott ül és hangos nyitni-kék-kel búcsúztatja a telet a sárga mellényes széncinege. Olvad a hó, csepegnek az ereszeken lógó jégcsapok, nyílik a téltemető és a hóvirág, duzzadó rügyek ülnek az ágakon, langyosan melegítenek a napsugarak, a tavasz, ha a naptárban nem is, megérkezett, a küszöbön áll. E kötetemben madarásznaplómból összeválogatott élményeket szeretnék megosztani az olvasóval. Néhány morzsányit az elmúlt évtizedekből, azokból a felejthetetlen napokból, órákból, amelyeket a természet ezerszínű, mindig újat kínáló ösvényein tölthettem. Ha a fejezeteket olvasva legalább néhány emberben felébred a vágy, hogy maga is az ösvényre lépjen, s igyekezzen ellesni minél többet azokból a titkokból, melyeket erdő és mező kínál számukra, akkor a könyv megírása nem volt hiábavaló.

Nyelv magyar
Kiadó ÚJ EMBER KIADÓ
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 180
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 460 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-13
EAN 9789639527959
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lingea csevegő magyar-spanyol - Megoldja a nyelvét
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A királycsináló lánya - III. Richárd felesége lett, de meg tudja-e óvni gyermekét az udvari intrikáktól? (új kiadás)
-10%
Philippa Gregory
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
Dorci, a legkisebb óvodás - Nagy vagyok!
-10%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Lélek és gyógyítás
-10%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,76 €
Társdarab
-10%
Ali Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Az éhes lélek gyógyítása /Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák
-10%
Lukács Liza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,39 €
New York - Élménygyűjtő /100 csalogató ötlet
-35%
Útikönyvsorozat
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
10,65 €
A tömegek lázadása - Helikon Zsebkönyvek 79. (új kiadás)
-10%
José Ortega Y Gasset
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €