AMANDA QUICK

AZ ÁRNYAK TÜKRE

A tükörolvasás különös képességével rendelkező Virginia Dean rémálmából arra riad, hogy idegen ágyban fekszik, egy halott férfi mellett, véres késsel a kezében. Nem emlékszik rá, hogy mi történt vele és körülötte, mert a szoba tükörfalai által kibocsátott sötét energiák eltompították az érzékeit. Reménytelennek tűnő helyzetéből Owen Sweetwater menti ki, aki családja férfi tagjaitól örökölt vadásztehetségét kamatoztatva éppen egy különösen veszélyes pszichobűnöző után nyomoz - így jut el a lányt foglyul eljő tükörszobába. Virginia korábban csak egyszer látta a férfit, de már akkor tudta, hogy egyhamar nem fogja elfelejteni... Az előkelő Arkane Társaság úri tagjai sarlatánoknak, sőt bűnözőknek tartják a tükörolvasásból élő pszichikus tehetségeket, így Virginiát is. Owen azonban másképp gondolja. A férfi tudja, hogy a lány tehetsége valódi, és hogy éppen Virginia fogja elvezetni annak a kettős gyilkosságnak a felderítéséhez, amelyen dolgozik. Sőt, a közös nyomozás során kettejük között kibontakozó ellenállhatatlan vonzalom arra is ráébreszti: csakis a lány mentheti meg attól, hogy beteljesedjen rajta a Sweetwaterek átka...

GLS

Nyelv magyar
Kiadó MAECENAS KFT.
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 352
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-23
EAN 9789632032528
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Harry Potter és az azkabani fogoly 3. /Kemény (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Mindentudók klubja 6. - Kaland a Louvre-ban
Maria Maneru
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Harry Potter: A hivatalos karácsonyi szakácskönyv §K
-8%
Jody Revenson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,60 €
39,20 €
Irodalmi Szemle 2022/10
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
Szenvedélyes hűség
Sandy Rogers, Leena Rinne, Shawn Moon-Leena Rinne-Shawn Moon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Segíts a gyerekednek! - Biológia, kémia, fizika /Lépésről lépésre
-8%
Carol Vorderman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €
Amit a diabéteszről minden cukorbetegnek tudnia kell - AZ ORVOS VÁLASZOL®
-8%
Dr. Winkler Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,97 €
Csavart és fonatos kötött minták tárháza
-8%
Debbie Tomkies
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €