Joe Haldeman
Örök háború
William Mandella csak túl akarta élni ezt a háborút. Nem kitűnni, kiemelkedni vágyott, csupán épségben hazatérni a Földre. Egy olyan Földre, amely távolléte alatt szinte fölfoghatatlanul megváltozott, hiszen a néhány hónapos bevetési idő otthon - átkozott einsteini relativitás! - évszázadok múlását jelentette! A háborút ugyanis a csillagközi űrben vívja az emberiség egy kiismerhetetlen és legyőzhetetlen ellenséggel szemben, s már az is valóságos tortúra, amíg valaki eljut a csataterekig. Ha pedig dacolva önnön esélytelenségével sikerül életben maradnia, minden megpróbáltatások legkegyetlenebbike vár rá: beilleszkedni egy olyan otthoni létezésbe, mely idegenebb a legtávolabbi bolygók világánál is. Az SF amerikai nagymestere Hugo- és Nebula-díjas regényében voltaképp a vietnami háború intő freskóját festi meg, galaktikus léptékekre nagyítva. A szereplők azonban így is azok az egyszerű emberek maradnak, akik hazájuk hívó szavát követve fogtak fegyvert, hogy aztán hatalmi játszmák bábjaivá váljanak, és a rendszer végül kifacsarva, hasznavehetetlenné téve elhajítsa őket. „Azt mondani, hogy az Örök háború a legjobb SF háborús regény, majdhogynem sértés szerintem. Minden zseniális jövőbelátása mellett ez a könyv egyben az irodalom egészének legszebb, legmegrázóbb háborús történetei közé tartozik.” - William Gibson „Ha létezne egy Fort Knox SF-íróknak, Joe Haldemant feltétlenül ott kéne őriznünk nemzetünk legféltettebb kincsei között.” - Stephen King Joe Haldeman Örök háború című regényének új kiadása több egy egyszerű új kiadásnál. A szerző regényét többször átdolgozta, a jelen magyar változat a legfrissebb, immár végleges változat szövegét követi. Ennek megfelelően az eredeti magyar fordítást, ami 15 évvel ezelőtt jelent meg, jelentős mértékben át kellett dolgozni, kiegészíteni. A szerző kettős előszava magyarázza a változtatások szükségszerűségét, a könyv végén pedig egy speciális függelék tartalmazza a regény legalaposabban átírt szegmensének korábbi verzióját. Nem véletlen tehát, hogy a könyv borítóján a DVD-kről megszokott szlogen hirdeti: Rendezői változat - extrákkal!

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Metropolis Media |
| Megjelenés éve | 2012 |
| Oldalak száma | 340 |
| Kötés típusa | papír / puha kötés |
| Súly (g) | 380 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 125-205-30 |
| EAN | 9786155158117 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |