KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

LÁTJÁTOK, FELEIM

Kötetünkbe Kosztolányi Dezsőnek azokat a tanulmányait, esszéit gyűjtöttük egybe, amelyek klasszikus magyar költők, elbeszélők, drámaírók műveivel foglalkoznak, nagyokkal és kisebbekkel egyaránt – Balassi Bálinttól Makai Emilig. Pázmány Péter, „a magyar próza atyjá”-nak műveiben a hév és az a lendület foglalkoztatja, amely évszázadokig példaképe lesz minden magyar írónak; Kazinczy Ferencről ki meri mondani: „Nincs remekműve. Élete a remekmű.”; fiatalosan lelkesedik „első tárcaírónkért”, az Ázsia szélén élő Mikes Kelemenért; Vörösmartyt azzal jellemzi, hogy költészetét nem lehet egyetlen hangszerhez hasonlítani, úgy szól, mint egy hatalmas zenekar; Arany Jánosról kilenc tanulmányt ír, Dantéval és Shakespeare-rel egy sorban említi – és folytathatnánk a sort. Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű lényeges mozzanataira, az irodalmi alkotásról, a művészet bonyolult titkairól mindig érzékletesen beszél, jelzői megvilágítanak egy-egy verset vagy regényt felejthetetlenül, tanulmányainak szerkezete mindig tiszta, világos, nyelve gazdag, elegáns, előadásmódja természetes. Ebben a kötetben csaknem negyven magyar íróról, költőről írt tanulmányait kapja kézhez az olvasó – a legnagyobbak, Balassi, Csokonai, Katona József, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Madách, Eötvös, Kemény, Jókai, Mikszáth mellett a kisebbek – Gvadányi József, Virág Benedek, Gyulai Pál, Vargha Gyula, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő és mások – portréi sorakoznak. Némi túlzással azt mondhatjuk: egy kis magyar irodalomtörténet vázát olvashatjuk ebben a gyűjteményben. Szerkesztő-válogató: Réz Pál.

GLS

Nyelv magyar
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 324
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 525 g
Méretek (Sz-M-H) 150-195-25
EAN 9786155180606
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szuper puzzle - Unikornisok
-11%
Puzzle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Anatéma - Az Elemésztő erdő #1 (éldekorált)
-11%
Keri Lake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
28,50 €
25,37 €
Oltári Austen - Meggyőző érvek
-11%
Narinder Dhami
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Dinoszauruszok - Az én óriás böngészőm
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Micimackó - A5 színező
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
A nők a rosszfiúkra buknak - Párkapcsolati hiedelmek egy pszichológuspár szemével
-11%
Csonka Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Színpompás horgolt madarak - 19 tollas jószág horgolásmintája
-11%
Ilaria Caliri
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,34 €
What the River Knows - A folyó tudása
-11%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,65 €

Korábban megtekintett: