Meg Cabot

Egy igazi amerikai lány

Meg Cabot naplóregényének hőse egy tizenéves amerikai lány, Sam Madison. Sam se nem olyan szép és népszerű, mint a nővére, Lucy (hogy is lehetne, hisz a rettenetes világ elleni lázadása jelképéül az összes ruháját feketére festi, s bozontos hajjal, bakancsban jár-kel), se nem olyan okos, mint a húga, Rebecca, csak egy egyszerű, átlagos tini, akinek az életét a rajzolás és ska zenék hallgatása tölti ki. Ja és persze titkos szerelme, Jack. De mit tehet az ember, ha rajongása tárgya történetesen épp a saját nővérének a lovagja? Sok mindent nem, csak annyit, hogy érzéseit megosztja egyetlen barátnőjével, Catherinnel, akiben remek partnerre lelt a suli népszerűinek utálatában. Na és természetesen a naplójával, melyből mi is megtudhatjuk, mi az a tíz dolog, amiért ki nem állhatja Lucyt, amiért olyan szeretne lenni, mint a No Doubt nevű banda énekesnője, s legfőképpen melyek azok az érvek, amiért a nővére barátjának inkább őt kellene szeretnie. Szóval Sam csak álmodozik és rajzol. Mivel ez már a tanulás rovására megy, szülei úgy döntenek, elküldik egy tanárnőhöz, ahol amellett, hogy fejlesztheti képességeit, levezetheti felesleges kreatív energiáit is, így tán jobb eredményeket mutat majd fel a német nyelvórákon… Mondani sem kell, hogy ebbe a számításba némi hiba csúszik… Németből ugyan nem kap jobb jegyeket, Sam élete azonban ezeknek az óráknak köszönhetően mégis gyökeresen megváltozik. Tanárnőjétől megtanulja, hogy a világot ne csak nézze, hanem lássa is, és megismerkedik Daviddel, aki kedves, aranyos, szeretnivaló, s nem utolsó sorban épp olyan, mint ő, azt leszámítva, hogy történetesen az elnök fia. Annak az elnöknek, akinek az életét Samnek egy ellógott rajzóra alkalmával van szerencséje megmenteni. Vagy ez számára nem is olyan szerencse?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ciceró Könyvkiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 300
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 320 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-25
EAN 9789635398010
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lingea szlovák társalgás /Szótárral és nyelvtani áttekintéssel (2. kiadás)
-9%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Lego Marvel - Pókember akcióban!
-8%
LEGO
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Fizika-kémia fogalomtár 7-8. osztályosoknak
-8%
Eggendorfné Bagyarik Cecília
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Hell Bent
Leigh Bardugo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Kamaszkorom idején (éldekorált)
-8%
Anitte B. Windecker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Modern etikett és interkulturális jómodor - Z- és más generációk számára
-8%
Ocsenás Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A vasút története - A gőzmozdonyoktól a gyorsvasútig
-8%
Franco Tanle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
52,40 €
48,21 €
Marvel-akcióhősök: Bosszúállók - Eleven rémálom (képregény)
-8%
Matthew K. Manning
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €

Korábban megtekintett: