ARTHUR KOESTLER
SÖTÉTSÉG DÉLBEN
A Budapesten született, de angol íróként világhírűvé vált Arthur Koestler (1905-1983) leghíresebb műve a Sötétség délben, amely az elsők között, s talán a leghatásosabban mondta el az igazságot a harmincas évek Szovjetuniójának koncepciós pereiről. Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik vezetőgárda tagja volt. Magánélete feloldódott a párt szolgálatában; nem ismert magasztosabbat, mint a célt, amelyet együtt kívántak megvalósítani. Ennek érdekében tudott kegyetlen és igazságtalan is lenni; de ellen tudott állni a fasiszta börtönök minden kínzásának, kényszerének is. A regény annak a rejtélynek az írói megoldása: hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek, az ilyen emberek végül is nyilvános tárgyaláson mindent vállaltak, a legabszurdabb vádakat is, s az ügyésszel versengve mocskolták be magukat a kortársak káprázó szeme előtt?

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | EURÓPA KÖNYVKIADÓ |
| Megjelenés éve | 2008 |
| Oldalak száma | 316 |
| Súly (g) | 280 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 126-183-20 |
| EAN | 9789630784931 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |