Tabajdi Gábor

A III/III. krónikája

A Kádár-kori titkosszolgálatok működése a rendszerváltás óta mind a mai napig a magyar közélet egyik meghatározó és kibeszéletlen témájának számít. Az 1962-ben új működési kereteket kialakító egykori szervezet legismertebb részlege - elsősorban egyes közéleti szereplők utóbb lelepleződő ügynökmúltja miatt - a belső elhárítással foglalkozó III/III. Csoportfőnökség lett. E részleg tényleges tevékenysége ugyanakkor ma is csak töredékesen ismert, miközben továbbra is számtalan félreértés, legenda és mítosz él a III/III-mal kapcsolatban. Tabajdi Gábor kötete az elmúlt évek kutatási eredményeinek felhasználásával a pártállami titkosszolgálatok, azon belül is a belsőreakció-elhárítás működésének átfogó krónikáját adja. A könyv az események időrendi tárgyalása során a sok esetben félrevezető ügynöktörténetek helyett magára a szervezetre helyezi hangsúlyt, így a jól dokumentálható, konkrét esetek kapcsán a belső elhárítás nagyszabású akciói mellett a III/III-asok mindennapjait meghatározó egyéb hatásokat is igyekszik bemutatni, a pártutasítások fogadtatásától kezdve a szabadidős tevékenységeken át egészen az állomány társadalmi helyzetéig. Az egyes szócikkekhez tartozó események arra is rávilágítanak, hogy a „létező szocializmus” világában milyen hétköznapi tevékenységi formák válhattak politikai kérdésé, és melyek voltak azok, amelyek a hatalom megtorló intézkedéseit kiváltották. A szócikkekkel párhuzamosan futó köztörténeti kronológia és a kor hangulatát megidéző dokumentumok ugyanakkor eddig kevésbé érzékelt összefüggéseket is megvilágítanak. A Budapest a diktatúrák árnyékában című nagysikerű történelmi útikalauz szerzője új nézőpontból, a III/III szervezeti oldaláról láttatja e szűk három évtized történéseit, és ennek köszönhetően az olvasó előtt oldalról oldalra feltárul a pártállami Magyarország titkos története.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 460
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 500 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-25
EAN 9786155235412
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A másik nővér
-8%
Dandy Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Sinners Consumed - Elpusztított bűnösök (éldekorált)
-8%
Somme Sketcher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
A Strawberry Patch palacsintázó (éldekorált)
-8%
Laurie Gilmore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Salzburg és környéke /Marco Polo
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A boldog hülye és az okos depressziós (új kiadás)
-8%
Kepes András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Coco és a divat forradalma
-8%
Lena Johannson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Lovak - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Így születtél
-8%
Fodor Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: