Sandra Brown
Füstfüggöny
Britt Shelley tévériporternő egy reggel arra ébred, hogy a charlestoni rendőrség fiatal, ambiciózus sztárnyomozója, Jay Burgess holtan fekszik mellette az ágyban. De sem arra nem emlékszik, ő maga hogyan került az ágyba, sem arra, hogyan halt meg Jay.
A jóképű, bulizós Jay igazi hősként viselkedett abban az öt évvel ezelőtti tűzben, amely lerombolta Charleston rendőrparancsnokságának épületét, és amelyben hét ember lelte halálát.
Raley Gannon tűzoltó, Jay legjobb barátja aznap szabadnapos volt. Őt bízták meg a tűz okának felderítésével, a nyomozás azonban sohasem fejeződött be. Egy végzetes éjszakán ugyanis Raley világa darabokra hullott. Megrágalmazták és a becsületébe gázoltak azok, akikben a legjobban bízott, le kellett mondania a nőről, akit mindenkinél jobban szeretett, és a munkájáról, amire feltette az egész életét.
Öt éven át gyűlt benne a harag azok iránt, akik őt kihasználva építették fel a karrierjüket ? és közben tönkretették az övét ? , de nem tehetett semmit, amivel rendbe hozhatta volna a dolgokat, mert feltételezése bizonyításához hiányzott egy apró mozaikdarabka.
Egészen mostanáig...

A gátlástalan, korrupt hivatalnokok leleplezését életük kockáztatása árán is vállaló hétköznapi hősök megrendítő története Sandra Brown eddigi legizgalmasabb bűnügyi regénye.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Maecenas Kft. |
| Megjelenés éve | 2013 |
| Oldalak száma | 360 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 290 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 120-200-25 |
| EAN | 9789632032566 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |