Wass Albert

MESÉK - ERDŐK KÖNYVE, TAVAK KÖNYVE /WASS ALBERT DÍSZSOROZAT 37.

A legfontosabb, amit az apa mond a gyermekének: „Haszontalanságokat ne gyűjts soha! Bélyeget, gyufaskatulyát, pénzt, vagyont. Csak a szépet gyűjtsd meg magadban. A szépet, amit a szemeddel láthatsz, füleddel hallhatsz, orroddal érzékelhetsz, és ujjaid hegyével megtapinthatsz. Meg amit gondolsz olyankor, azokat gyűjtsed!” Nincs ennél tisztább, nemesebb hagyaték. E meséket olvasva erdők és tavak apró és nagyobb lényeiről megtapasztalhatjuk, felnőttekként is, milyen csodálatos érzés „néha angyalt lesni” és a „mesék tavában megferedni s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni.” Az ifjú tiszt, aki – miközben tábornoka kemény, szigorú hangon haditervekről, parancsokról, háborúkról beszélt, s „szavai mögött tankok dübörögtek, bombák robbantak, géppuskák zakatoltak” – a világégés förtelmei közepette a nyitott ablakon át látszó virágzó barackfában gyönyörködött, már tudta, hogy a négy lakatot – a gyűlöletet, az irigységet, a rosszindulatot, a kapzsiságot – amellyel az emberek bezárták a szívüket, a jóság, a szeretet és a békesség egysége is csak akkor nyithatja meg újra, ha képesek befogadni az erdők és a tavak szépségét is, az egész teremtett világot.

Nyelv magyar
Kiadó Duna Könyvkiadó
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 182
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 250 g
Méretek (Sz-M-H) 140-205-10
EAN 9789633540077
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bori mérges - Barátnőm, Bori
-10%
Liane Schneider
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €
Matricás járművek - Versenyautók és versenymotorok
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
A Titanic négylábú hőse
-10%
Lindsay Galvin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Angol-magyar képes szótár / Hungarian-English Picture Dictionary
-10%
Nagy Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Pinokkió - 69
Carlo Collodi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Érettségi mintatételek történelemből (72 szóbeli középszintű tétel) - 2024-től érvényes
-10%
Farkas Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €
English for Everyone: Haladó 4. nyelvkönyv
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Krakkó - Lingea felfedező /A legjobb városnéző útvonalak összehajtható térképpel
-35%
Utikönyv és térkép
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
9,55 €