Szerző Wass Albert
E dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyimagyarokkal szemben elkövettek, felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség…
Illusztráltság: 120 színes fotó Indiánok, spanyolok, franciák és angolok: Florida évszázados történelme olyan, mint az amerikai múlt vagy mint egy jó kalandregény. A végén drámával. A félsziget történetét véres háborúk taglalták a spanyol hódítók megjelenésétől…
Az amerikai emigráció "legmagyarabb" írójának, az Erdélyi Szépmíves Céh egykori neves alkotójának egyik legismertebb és több nyelvre lefordított regénye. A funtineli boszorkány reális elemekkel vegyített romantikus, meseszerű története - az író jelentősebb…
Wass Albert utolsó nagyregénye 1982-ből, melyet angolul írt. A különleges amerikai történet a világ különböző tájáról Amerikába érkező bevándorlók kezdeti nehézségeiről, gazdasági és szellemi kibontakozásukról szól: hogyan jutnak egyes családok a semmiből…
Két kisregény az ember kiszolgáltatottságáról. Egyfelől egy székely gyerek harca egyetlen örökségéért (Egyedül a világ ellen), másfelől egy sebesülten magára hagyott magyar származású amerikai katona küzdelme az életéért a koreai háborúban (Magukrahagyottak).…
Sorozat: Wass Albert Művei A bolsevizmus ördögi arcát mutatja meg a két rendkívüli regény, amelyek az emigrációban íródtak. Az átoksorából született új eszme, embertől, Istentől idegen, mert természetellenes, bejárja, felbolygatja a világot, fertőz,…
Az amerikai emigráció „legmagyarabb” írójának, az Erdélyi Szépmíves Céh egykori neves alkotójának egyik legismertebb és több nyelvre lefordított regénye. A funtineli boszorkány reális elemekkel vegyített romantikus, meseszerű története – az író jelentősebb…
Wass Albert 1945 és 1950 között kényszerült számot vetni a szülőföldjét ért veszteséggel, a háború elvesztésével, Erdély ismételt Romániához csatolásával, és ekkor kezdődött élete végéig tartó emigrációja is; ebben az időszakban keletkezett novelláit…
Egy kötetben jelenik meg Wass Albert két összetartozó műve, ezúttal az eredeti első kiadások szövege szerint. A Mire a fák megnőnek hősei a Szamos völgyében meghúzódó kis falu, Doboj lakosai, akiknek küzdelmein keresztül a szerző a magyarság sorsának…
„Belehalt Istenbe, akit nem hitt, de megtalált.” Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet…
200 levél Erdélytől Floridáig, vagy Erdélyből és Floridából. És közte Magyarországról, Ausztriából, Németországból… hét évtized levelei egy kötetben! Kovács Attila Zoltán: Egy írói levelesláda felnyitásakor, közreadásakor a kiadói szempontok miértjére…
Az amerikai emigráció „legmagyarabb” írójának, az Erdélyi Szépmíves Céh egykori neves alkotójának egyik legismertebb és több nyelvre lefordítottregénye. A funtineli boszorkány reális elemekkel vegyített romantikus, meseszerű története – az író jelentősebb…
Kétszeresen is irodalmi szenzáció a kötetben kiadatlan Wass Albert-írások publikálása: egyrészt a két világháború közötti időszak lenyomata, szám szerint mintegy félszáz darab, másrészről pedig a jelen kötet az életműsorozat új kiadásának nyitódarabja,…
Torockó, a Mezőség, Székelyföld és a Szilágyság, a Küküllő vidéke és Kalotaszeg. Az erdélyi magyar népművészet kincsesládája oly bőséges, hogy jó néhány kötetre volna szükség ahhoz, hogy illő módon méltassuk, és az olvasót megismertessük minden változatosságával…
A két összetartozó regény egy kötetben jelenik meg a díszkiadás negyedik köteteként. Az 1940-ben írt Jönnek! azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének – Észak-Erdély visszacsatolásának – nyilvánosságra kerülése és a magyar…
A századfordulót és főleg Trianont követően a magyar epikának az a vonulata, amely számot vetett a magyar sorskérdésekkel, illetve vállalkozott a „hol tévesztettünk utat?” lelkiismeret-vizsgálatára, vissza-visszatért Erdély etnikai arculata megváltozásának…
Wass Albert emigrációban töltött évtizedeinek summázata e különleges kötet, mely három évtized közéleti eseményeit rögzíti. Az amerikai kitaszítottságban-lét különleges feladatot rótt Wass Albertre, aki lármafaként emelt szót az erdélyi kisebbségi helyzet…
A könyv Wass Albertet a szenvedélyes embert mutatja be a szívügyein keresztül. A Szabad Tér kiadónál korábban megjelent Wass Albert „Voltam” című önéletrajzi gyűjtemény az író személyes sorsának bensőséges szféráit tárja fel a külső világ drámai változásai…
Napjainkban az elfogadott ,nemzeti kisebbség egy olyan népcsoportra utal, amely egy másik nemzet által létrehozott országba vándorol, és amelynek tagjai ott nem tudnak asszimilálódni. Ezt az elvet követve, ha Németország elfoglalná Dániát vagy Dánia…
Atilla leszállt a lováról, s fövegét levéve, mintha csak szent földre lépett volna, közelebb ment a különös kardhoz. Olyan csodálatosan szép kard volt, amilyent emberi kéz nem is készíthetett volna. Szikrázva csillogott a pengéje, s markolatán ott ragyogott…
A mezőségi ember, a vasasszentgothárdi Wass-család hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást az önéletrajzi ihletettségű vadásznovellák olvasása és a konyhájukban készült egyszerű ételek megismerése során. A kötetet az egykori vadászatokon is résztvevő…
A funtineli boszorkány Wass Albert erdélyi író szerteágazó, gazdag életművének egyik legfontosabb darabja. Méltatása irodalomtörténészek feladata, amelyet a jobb érzésű, értékekre nyitott, toleráns és bizonyos értelemben bátor hivatásos könyvolvasók…
A funtineli boszorkány Wass Albert erdélyi író szerteágazó, gazdag életművének egyik legfontosabb darabja. Méltatása irodalomtörténészek feladata, amelyet a jobb érzésű, értékekre nyitott, toleráns és bizonyos értelemben bátor hivatásos könyvolvasók…
A funtineli boszorkány Wass Albert erdélyi író szerteágazó, gazdag életművének egyik legfontosabb darabja. Méltatása irodalomtörténészek feladata, amelyet a jobb érzésű, értékekre nyitott, toleráns és bizonyos értelemben bátor hivatásos könyvolvasók…
A szerző valamikor Voltam címmel elkezdte önéletrajzi regényének megírását, ezt feljegyzései igazolják. Sajnos, a kézirat sehol nem található, létezett viszont egy külön dosszié, amelybe az ezzel kapcsolatos, különböző időkben és helyeken született írások…
„Ismered a harkályt, ugye? Azt a furcsa, tömzsi madarat, amelyik naphosszat kúszik a fák törzsén fel és alá, kopogtat itt, kopogtat ott, majd nehézkes röpüléssel átszáll egy másik fára, és ott elkezdi ugyanezt? Kúszik föl és alá, kopogtat itt, kopogtat…
Wass Albert beszédei jószerivel ismeretlenek a magyar olvasók és hallgatók körében. E különleges kiadvány egyszerre pótolja e hiányt: tíz amerikai előadás hanganyagát tettük egymás mellé. Az író üzenete egyben politikai krédó is: fel kell hívni a világ…





























