Wass Albert

Jönnek! - Adjátok vissza a hegyeimet! - Wass Albert Művei

A két összetartozó regény egy kötetben jelenik meg a díszkiadás negyedik köteteként. Az 1940-ben írt Jönnek! azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének – Észak-Erdély visszacsatolásának – nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között telt el. Ez a tizennégy nap az ottani magyarság számára talán nehezebben, kínosabb lassúsággal vánszorgott, mint az azt megelőző huszonkét, kisebbségi sorban végigtengődött esztendő. A várakozás feszült napjai alkalmat adnak a falu, Vasasszentgothárd lakóinak – magyaroknak és románoknak –, hogy átgondolják a sanyarú múltat és a lehetséges, biztató jövőt; hogy számot vessenek az elkövetett bűnökkel és az elszenvedett sérelmekkel, ki-ki a maga korábbi és reménybeli helyzete, illetve erkölcsi fölfogása szerint. Vibráló érzések pontos lekottázása adja a feszes cselekményű, izgalmas epizódokkal tűzdelt helyzetjelentés drámai hangulatát, katartikus tanulságait. A rablóhordákra emlékeztető kivonuló románok fejvesztett kapkodását, fosztogatását, az utolsó napok megannyi személyes sorsdrámáját feledteti a nagy nap kifejezhetetlen, már-már artikulálatlan öröme, a lelkek ujjongása, az egyetlen boldog sikollyá váló fölszabadulás pillanata. Az 1949-ben, immár Nyugaton keletkezett Adjátok vissza a hegyeimet! egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik. Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a „magyar világ” 1940 és 1944 közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol, a „világ vége”: háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, gyilkosságok, az élet tönkresilányítása. Ebben a törvényen kívüli, nyers ököljogra épülő, tébolyodott világban ép erkölcsi érzékű, hazafias lelkületű, tudatos gondolkodású embernek helye nem lehetett, így lesz a hajdan jámbor fiúból a havason bujdosó haramia, aki az olvasó előtt mégis hőssé magasztosul. Hiszen ez a – szándékoltan névtelen – hős szinte puszta kézzel, a tíz körmével védte Erdélyt a beözönlő román és orosz hordáktól – mindhiába. Végül szerettei elvesztése után a hazájától is megfosztják, s mivel a becsületes életre és a jövőre semmi kilátása nem marad, nyugatra szökik, hogy beleordítsa a „szabad világ” fülébe Erdély irtózatos tragédiáját. Megrendítő, letaglózó, egyben lélekemelő olvasmány mindkét, fordulatokban bővelkedő, izgalmas cselekményvezetésű regény (Legeza Ilona).

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Erdélyi Szalon Könyvkiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 145-222-0
EAN 9786158121897
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Holttest a könyvtárszobában /Puha (új kiadás)
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Gaudí hóhéra
-8%
Aro Sáinz de la Maza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Mimi és a köddé vált indiai hercegnő - Piszkos kis bűnök-sorozat 3.
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
A lista
-8%
Steve Berry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Arséne Lupin - Az arany háromszög
-8%
Maurice LeBlanc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A Tű a szénakazalban (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Végzetes Kékszalag - Balatoni krimik
-8%
Szlavicsek Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Éjjeli árnyak - Tiltott Izland #3
-8%
Eva Björg Agisdóttir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €