DAVID BALDACCI

A TISZTA IGAZAT

Mi történne, ha Kína és Oroszország fegyveres konfliktusba bonyolódna? Költséget nem kímélve fegyverkezni kezdenének. Akárcsak a nagyhatalmak és szövetségeseik. És ki húzna hasznot belőle? A fegyvergyártók és a fegyverkereskedők. Így okoskodik az egyik legnagyobb hadiipari vállalat tulajdonosa, akit azonban nemcsak a pénzsóvárság hajt, hanem az a meggyőződés is, hogy az általa elképzelt új világrend sokkal biztonságosabbá tenné a bolygót. De nem bízza a véletlenre a szerencséjét: körmönfontan kidolgozott zseniális lépések sorozatával úgy manipulálja a közvéleményt és a politikusokat, hogy végül egyetlen lehetőségük maradjon. Ekkor lép színre egy rejtélyes alak, a világ egyik legjobban kiképzett bérgyilkosa, Shaw, akinek keresztneve nincs, csak hányatott múlja. Egy titkos hírszerző ügynökség megbízásából jó ügyeket szolgálva járja a világot, hogy terroristákat öljön. Katie James újságíró szintén beutazta már a világot, hogy írásaival aztán a nyomorra és szenvedésre irányítsa a figyelmet, amiért két Pulitzer-díjjal is jutalmazták, de közben olyan traumákat élt át, amelyeknek emléke elől az alkoholizmusba menekült. Shaw és Katie furcsa körülmények között találkoznak, eleinte nem kérnek a másik társaságából, végül mégis közös erővel próbálják elejét venni a világégésnek. David Baldacci, aki mindig mesterien szövi regényei cselekményét, most sem okoz csalódást rajongótáborának. Kritikusai ezt a művét a James Bond-történetekhez hasonlítják, és ez az első, amely nem az Egyesült Államok határain belül játszódik, hanem egy olyan politikai ármánykodásról ír, amely megrengetheti az egész világot. A Shaw-James párossal most találkozhatunk először, de nem utoljára.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 496
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 132-205-35
EAN 9789630796538
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A rezsim vége
-8%
Alekszandr Baunov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Break and Heal - Törés és gyógyulás - Rage and Freedom 4. (éldekorált)
-8%
Lisa Merrick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Kukurikú! Ébresztő! Jó reggelt!
-8%
Ohrrüben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Macskák - A szélsebes gepárdtól a bozontos perzsacicáig
-8%
Eliza Jeffery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Tornáztasd az agyadat - 10-11 éveseknek
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
Sapiens - Az emberiség rövid története (új, frissített kiadás)
-8%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Legendás Budavár
-8%
Száraz Miklós György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,10 €
41,50 €

Korábban megtekintett: