Meg Cabot

Ébredés

A tizenhét esztendős Pierce Oliviera tudta jól, ha elfogadja John Hayden szerelmét, mindörökre azon a helyen lesz kénytelen élni, amelytől mindig is a legjobban rettegetett: az alvilágban. Megérte azonban az áldozat, hiszen immár örökké együtt lehet azzal a fiúval, akit szívéből szeret. Ám boldogsága – és biztonsága – most nagy veszélybe kerül még a holtak birodalmában is, hiszen a Fúriák felfedezték, hogy John megszegte az alvilág egyik legszigorúbb törvényét: életre keltett egy emberi lelket. Ha nem áll helyre ismét az egyensúly élet és halál között, a Fúriák haragja menthetetlenül elsöpri nem csupán az alvilágot, hanem Pierce egykori otthonát is a Földön… Csupán egy módon állhatják útját a pusztulásnak: valakinek meg kell halnia.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ciceró Könyvkiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 410
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 135-200-35
EAN 9789635398775
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Nyelvkönyv lustáknak - Angol 2 - Újrakezdenéd vagy bővítenéd a tudásodat, de nincs kedved magolni? Tanulj angolul másként!
-8%
Linn Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
New Headway Intermediate - Third Edition- Teacher´s Book
John Soars
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,17 €
Atomic Habits
James Clear
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
23,95 €
Andersen legszebb meséi
-8%
Hans Christian Andersen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Jó reggelt, hogy vagy? - Typotex Világirodalom
-8%
Martina Hefter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,65 €
A talentumok példázata - Földmag-duológia 2.
-8%
Octavia E. Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,52 €
Hozz egy verset - Rímportrék
-8%
Rutai Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Irodalmi szemle 2021/12
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,80 €
1,66 €