Alessandro Baricco

Emmaus

Négy fiú és egy leány.
Testben-lélekben együtt.
Négy egyházi iskolás srác és a világi csaj.
A hithűek és a hitehagyott.
Mit tartogat a sorsdöntő találkozás, melyben két,
egymással homlokegyenest ellentétes világnézet ütközik?
A testiség és bujaság oltárán.
Ami a felfedezés titkos öröme.
Oltár és altáj.
És a titok.
Hogy erről nem szabad beszélni.
Hogy a szentség mellett mily édes a profán.

Néhány nappal Krisztus halála után, két férfi baktat az Emmaus városkához vezető úton és a Kálvárián történtekről beszélget, meg kinyitott és üresen talált sírokról terjengő furcsa mendemondákról. Egyszer csak odalép hozzájuk egy férfi. És a férfiban felismerik a Messiást. Ő pedig eltűnik.

Egyikőnk száját sem hagyta el, egyetlenegyszer sem, Isten neve. Sokszor csak hallgattunk, rövid szüneteket tartva, mert ráértünk, és azt akartuk, hogy ez a meghittség soha ne érjen véget. De egyszer csak, épp amikor a Szent beszélt, valami zajt hallottunk, közelről. Bárki lehetett volna az, de Andre volt. Bejött, becsukta maga mögött az ajtót; egy fehér póló volt rajta, semmi más. Egy pillanatra körbenézett, aztán bebújt az ágyba, kettőnk közé.

A világhírű Alessandro Baricco a kortárs olasz irodalom legizgalmasabb alkotója; műveit több mint két tucat nyelvre fordították le, több regényéből emlékezetes film is készült. Az Emmaus a legújabb kötete.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 170
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 286 g
Méretek (Sz-M-H) 130-210-15
EAN 9789633102725
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Menopauzaagy - A modern tudomány válasza a változókor tüneteire
-8%
Lisa Mosconi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Ne feledd! - Lecke- és üzenőfüzet (Vuk)
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,65 €
1,52 €
Rewind It Back
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Az utolsó reggel Párizsban I-II. - Valóságos regény - Kétkötetes díszkiadás
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
Hinta palinta - Mondókák kicsiknek
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,50 €
A medvék világa - Olvass velünk! (1. szint)
-8%
Consuelo Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Döntéshozatali csapdák - Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?
-8%
Olivier Sibony
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €

Korábban megtekintett: