Robert Merle

Majomábécé

Egy etológus házaspár örökbe fogad egy csimpánzbébit, s úgy nevelik, mint saját gyereküket: cumiztatják, pelenkázzák, s ami a legfontosabb: megtanítják beszélni, pontosabban mondva, kommunikálni. Erre, az eddigi kísérletek alapján, a süketnéma jelbeszéd látszik legalkalmasabbnak. Chloé, a bébi szépen halad, imádja a szüleit, megtanul asztalnál enni, beilleszkedik a családba, úgy viselkedik, mint egy csintalan kisgyerek. Tökéletes az idill, s a tudományos program is sikerrel kecsegtet: megvalósulni látszik az ember régi álma, hogy beszélgessen az állatokkal. Ám egy nap Chloé, a tükör előtt állva, rádöbben, hogy csúnya, más, mint a családja. Mogorva lesz, szeszélyes, hatalmas testi erejével visszaélve rettegésben tartja a családot. A házaspárt egyre többen figyelmeztetik, hogy rossz vége lesz a kísérletnek, Chloét vissza kellene küldeni az állatkertbe, a program nem folytatható... Merle, szokott írói módszeréhez híven, szigorúan tartja magát a tudomány eredményeihez, nem bocsátkozik utópiajátékokba. Abból az elvből indul ki, hogy a valóság sokkal izgalmasabb, mint a képzelet. Csak éppen továbbgondolja a kísérleteket. Az Állati elmék-ben például megjósolta, hogy a békés delfineket háborús célokra fogják felhasználni. Hét év sem telt a regény megjelenése után, s a Tonkini-öbölben valóban bevetettek delfineket a vietnami békaemberek ellen. S ki tudja, talán az állatokkal való kommunikációs kísérletek is úgy alakulnak, mint ebben a regényben.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 464
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 380 g
Méretek (Sz-M-H) 127-182-31
EAN 9789630796026
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Harry Potter és az azkabani fogoly 3. /Kemény (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Mindentudók klubja 6. - Kaland a Louvre-ban
Maria Maneru
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Harry Potter: A hivatalos karácsonyi szakácskönyv §K
-8%
Jody Revenson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,60 €
39,20 €
Irodalmi Szemle 2022/10
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
Szenvedélyes hűség
Sandy Rogers, Leena Rinne, Shawn Moon-Leena Rinne-Shawn Moon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Segíts a gyerekednek! - Biológia, kémia, fizika /Lépésről lépésre
-8%
Carol Vorderman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €
Amit a diabéteszről minden cukorbetegnek tudnia kell - AZ ORVOS VÁLASZOL®
-8%
Dr. Winkler Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,97 €
Csavart és fonatos kötött minták tárháza
-8%
Debbie Tomkies
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €

Korábban megtekintett: