Leon Uris

Armageddon /Berlin regénye

Berlin, 1945. Az események középpontjában a náci Németország fővárosáért folytatott csata áll, amely éveken át zajlott a Vörös Hadsereg és a nyugati szövetségesek között. A történet főszereplője Sean OSullivan amerikai tiszt, aki gyűlöli a németeket, ám szerelmes lesz Ernestine-be. A férfi életén keresztül ismerhetjük meg a kettéosztott Berlin tragikus történetét és az emberi lélek bonyolultságát. Miközben a szövetségesek azon munkálkodnak, hogy az országot demokratizálják, addig az oroszok a maguk erőszakos módján, rablás, fosztogatás és a lakosság politikai átnevelése révén igyekeznek érvényt szerezni hatalmuknak. A nyugati demokrácia és sztálini kommunizmus ádáz küzdelmében azonban nem könnyű a hétköznapi embernek méltóságát megőrizve új életet kezdeni. Leon Uris a hidegháborús évek morális kérdéseit feszegeti. Hiteles életképei mind amerikai, mind szovjet szemszögből ábrázolják e kor heroikus küzdelmeit.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Partvonal Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 792
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 860 g
Méretek (Sz-M-H) 145-208-58
EAN 9786155283345
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Agykontroll - Új kiadás
-8%
José Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A Pénteki Pavilon könyvesbolt - Tavaszi találkozások
-8%
Natori Szavako
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Földünk csodái
-8%
Ana Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Szíves fogadtatás - Margó Könyvek
-8%
Vesna Lemaić
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A csillagok ára - Egy Michelin-csillagos séf története
-8%
Palágyi Eszter - Gastro Gaga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Berci a lovagvárban - Barátom, Berci 28.
-8%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Az égi hivatalnok áldása 2.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Ismeretlen érzelmek hatásai a kapcsolatainkra - A gyermekkori érzelmi elhanyagoltság következményei és gyógyítása a párkapcsolatban és a családban
-8%
Dr. Jonice Webb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €

Korábban megtekintett: