JURÁNYI ZSOLT

AZ ALVILÁG CSAPDÁJÁBAN

Nyolc lövést kaptam a Hungária körúti felüljárón, amelyből három egy átlagembert simán elvitt volna az örök vadászmezőkre, az én szívós testemet azonban nem tudta legyőzni, és alig három hónappal az eset után, gyógyulttá nyilvánítottak a rabkórházban Kántor Alex hat évet húz le a rácsos akadémián. Amikor 2004 nyarán szabadul, egy teljesen más alvilág fogadja, mint amelyiknek a zsoldosa volt. Az éjszaka erőviszonyai megváltoztak: Koltai börtönben, Sipost megölték, a bátyja Angliába menekült, a régi csapat szétszéledt. Az oroszok meg az ukránok kiszorultak az országból, ezzel megszűntek a kivégzések és a látványos fegyveres összecsapások. Az éjszakát Keszthelyi uralja, majdnem mindenkit meg tud venni, maga mögé állítani, a szövetségesévé tenni aki nem áll be a sorba, azt tönkreteszi vagy kivonatja a forgalomból. Fülesekkel juttatja rendőrkézre a riválisait, cserébe neki és az embereinek mindent elnéznek, amit lehet. Alexnek ebbe a csapatba kellene beállnia, de nem fűlik hozzá a foga Kénytelen elhagyni a fővárost, és Bicskén teremti meg a maga kis gengszterbirodalmát, ahol kocsmát és kuplerájt üzemeltet, bevéd és betámad, folytatja az adósságszakértő üzletágat, csajozik, szeret, bulizik, míg egy napon ismét kattan csuklóján a bilincs, ezúttal Németországban. Jurányi Zsolt második regénye izgalmasan és fanyar humorral követi nyomon a voltaképp rokonszenves gengszter sorsát.

Nyelv magyar
Kiadó ULPIUS-HÁZ KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 365
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 290 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-20
EAN 9789633832455
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kossuth - Nemzetünk nagyjai
-10%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A fiú, aki megszöktette az oroszlánokat - Feelgood-sorozat
-10%
Peter Hammarbäck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Legendás sárkányok - Olvass velünk! (2. szint)
-10%
Ana Doblado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz (új kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Pumukli téli meséi (2. kiadás)
-10%
Ellis Kaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Amszterdam - Marco Polo (új kiadás)
-10%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Nehéz érzelmek - Hogyan légy OK, ha a dolgok nem azok
-10%
Liz Fosslien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Csalán és csont (éldekorált)
-10%
T. Kingfisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €