NAGY FERENC GÁBOR

POKOL TÜZÉN EDZETT LÉLEK

A regény igaz történeten alapul, amely a szerző, Nagy Ferenc Gábor életéből származik. A szerzőt legjobb barátjának tragédiája indította arra, hogy a könyvet megírja. Legjobb barátja egy mérgezett extasy tabletta miatt halt meg, és ez a trauma késztette Nagy Ferenc Gábort, hogy érzéseit könyv formájában ossza meg az olvasókkal. A kötet megírásával célja, hogy a fiatalokat elrettentse kábítószerek használatától, és rávilágítson, hogy a narkotikumokkal átitatott élet milyen veszélyeket rejt magában. A könyv megjelenésével egy időben elindította Egy Szebb és Jobb Jövőértszlogenű kampányát is. Barátaival együtt járják az iskolákat, ahol előadásokon hívják fel a gyerekek figyelmét a drogok és doppingszerek veszélyeire. Mivel a szerző saját tapasztalatait osztja meg hallgatóságával, úgy érzi, hitelesen tudja mondanivalóját átadni. A regény egy fiatal pár szerelmét mutatja be, akik a közöttük lévő anyagi különbségek miatt eltávolodnak egymástól. A főhős, Gábor szegény családból származik, és ez szakításhoz vezet, mely hatalmas traumát jelent számára. Úgy érzi, hogy a lelkét az ördögnek is eladja, hogy visszakapja kedvesét. Drogdílerkedésre adja a fejét, amellyel sikereket és nem utolsó sorban jelentős anyagi haszonra is szert tesz, egy hamisan csillogó csodavilágba csöppenve. Pénz, nők, menő autó és drogozás. Ám a drogok, és a könnyen szerzett javak általi illúzió nem tart sokáig, egy hirtelen tragédia megváltoztatja életét, és tanúja lehetünk a fiú keserves pokoljárásának a szabadulásig. Szerelem, halál, szenvedés, harc és a végén megvilágosodás. A könyv a mai fiatalokra leselkedő veszélyekre hívja fel a figyelmet. Megmutatja, hogy a kábítószerek, a szteroidok, a pénz és a szerelmi csalódás által okozott mentális változás hová vezethet..

Nyelv magyar
Kiadó ÚJ PALATINUS-KÖNYVESHÁZ KFT.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 178
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 202 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-15
EAN 9789630891707
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hiszen már nagy vagyok!
-10%
Bettina Wagner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,85 €
7,07 €
Tanár úr kérem - Válogatott írások /Osiris diákkönyvtár
-10%
Karinthy Frigyes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Mutass rá, melyik! - Képek és kérdések a 2-4 évesek gondolkodásának ösztönzéséhez (új kiadás)
-10%
Deákné B. Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,75 €
5,18 €
Utazz 80 mesével a Föld körül
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
Edgar Allan Poe - Slávne poviedky B1/B2 (AJ-SJ)
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,99 €
10,92 €
Tanoda - Gyakorlófeladatok másodikosoknak 1.
-10%
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Botrány a bambuszerdőben - Mulatságos történetek
-10%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Sorsfordító küzdelmeink - Harcban edzett stratégiák döntő pillanatokhoz
-10%
Csibi Magor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €