TALÁLKOZÁS ALKONYATKOR

Tormay Cécile bár sohasem volt férjnél, mégis sokat tudóan, ugyanakkor rendkívül magával ragadóan írt a szerelemről és az asszonyi sorsokról: a szépségről és annak mulandóságáról, a szenvedély felizzásáról és elhamvadásáról, a gyermekszülés utáni vágyról, a házasságban unatkozó, szerelemről ábrándozó feleségekről, féltékenységről, hűségről és megcsalatásról, öregségről és halálról. Ezekben az elbeszélésekben a boldogság mellett szükségszerűen teret kap a boldogtalanság is, ahogyan a fényt követi az árnyék. A boldogságért mindenkinek fizetnie kell az időtlen boltban, és a boldog napokat csak egyszer éljük át, a boldogtalanokat pedig: ezerszer Mégis sokrszor vállaljuk a szenvedést, ha csak a leghalványabb reményünk is lehet a röpke boldogságra, hiszen noha a szeretet gyakran fájdalommal jár, nélküle üres az életünk. Csak addig él az ember, amíg szeret... - vallja a vak festő is az És nem múlt el az idő című novellában. A gyűjtemény utolsó írásában, egy gyönyörű szerelmi költeményben pedig Az erdei lak jelképébe foglalja össze az írónő a titkolt boldogság valamennyi szépségét. Az erdei lakban találkoznak azok, akik máshol nem találkozhatnak, akik évekig nem láthatják egymást, és ilyen erdei lakja biznyára mindnyájunknak van...