KÁDÁR ANNAMÁRIA

MESEPSZICHOLÓGIA 2.

A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a kényes nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal. Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben - és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések - és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket - és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá. Második könyvemben túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről írok, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőlem tanácsot az elmúlt évek során, és igyekszem megmutatni azt is, hogy miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben. Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánlok olyan, valóban magas színvonalú, magyar és külföldi szerzők által írt meséket, melyeknek meggyőződésem szerint jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában. A kötet tíz újabb, általam írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét is tartalmaz a 4-9 éves korosztály számára. Nagy kedvvel folytattam Lilla és Tündérbogyó történetét, akik számos újabb kaland során fedezik fel a külső és belső világot.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó KULCSLYUK KIADÓ
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 368
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 574 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-25
EAN 9786155281174
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Te nem értesz engem! - Fiatal nők életkalauza
-8%
Dr. Tara Porter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
A lélek dolgai /A nyitott akadémia válogatott előadásai
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Hallgat a férfi, eltéved a nő - A férfi és női gondolkodás különbségei
-8%
Allan Pease
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Démonaink /Hogyan élhetünk teljes életet a nehézségeinkkel együtt?
-8%
Szondy Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,30 €
11,32 €
Ellopott gyermekkor - A parentifikáció jelensége - önfeláldozás gyerekkorban, felnőttkorban és a párkapcsolatokban (új kiadás)
-8%
Bibók Bea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Apaseb - Gyógyítsd meg a benned élő gyermeket, és vedd vissza a saját erődet
-8%
Terri Cole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Kinek a sorsa? - Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában
-8%
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
ÁLMOK, SZIMBÓLUMOK, TERÁPIÁK
-8%
BAGDY EMŐKE
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,64 €

Korábban megtekintett: