Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

Kinek a sorsa? - Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában

Senki emberfia nem abszolút kezdet. Ahogy arra Vaskor Gréta meseterapeuta felfigyelt, a mesehősöknek is gyakran olyan „előtalált” feladattal, nehézséggel kell szembenézniük, amelybe az őseik belebuktak, s saját életük csak ennek megoldásán keresztül teljesedhet ki. E hősök nehéz teherrel és üres tarisznyával, sorskötöző béklyóval indulnak. Nem kalandkeresők, nem égitestszabadítók, még csak nem is a megfelelő pár megtalálása a feladatuk, mert olyan erősen kötik őket a szülőktől érkező üzenetek, feladatok, hiányok. Az ilyen hős mindaddig nem indulhat szerencsét próbálni, amíg e sorsgubancokat ki nem bogozza, s ezáltal hatalmat nem kap, hogy változtasson az életén. Igen, a transzgenerációs öröklődés témája megjelenik a mesékben is, melyek szimbólumrendszere hozzáférést nyújt az emberiség kollektív tudásához, és egyetemes megoldási mintákat kínál az egyéni ember krízishelyzeteire. A kötetben vizsgált családrendszermesék ahhoz mutatják meg az utat, hogy miként lehet a saját sorssal kapcsolódni, és afelett hatalmat nyerni. Míg Vaskor Gréta a mesei kódok értelmezésével kalauzol el a személyes kezdet előtti világhoz, a sorstörténethez, Mogyorósy-Révész Zsuzsanna „traumaszemüvegű” pszichológiai magyarázatokkal és jelen idejű, valós történetekkel, terápiás esetekkel kapcsolódik az archaikus rétegekhez. Hiány, árulás és átok: három nagy téma, három fejezet, amelyek áttekintik a kapott (előtalált) életfeladatot – mert bizony sokféleképpen tud hiányozni az apa és az anya; mert vannak, akik a szülő helyett fizetnek élettartozást; és olyanok is, akiket egy teremtő szülői szó varázsolt el. De látni fogjuk a megmenekülés, a kilépés útját és tétjét, valamint a megdolgozás állomásait is. A kötet segítségével felfedező útra indulhatunk saját transzgenerációs történetünkben – tájékozódásunkat témakörönként válogatott mesék, kérdések, esettanulmányok és lélektani magyarázatok segítik.

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 426
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 500 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9786156471369
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Felejtés - A nem emlékezés jótékony hatásai
-10%
Scott A. Small
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Hogyan választunk magunknak sorsot? - Válogatás Popper Péter előadásaiból
-10%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Gyógyuljunk ki a családunkból - Hogyan dolgozzuk fel a múlt gyötrelmeit?
-10%
Juliette Allais
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Természetes spiritualitás - Meghittségben Istennel
-10%
Pál Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Belső utakon /A nyitott akadémia válogatott előadásai önismeretről, sorsról és szabadságról
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Mentális elsősegély napló - Stresszkezelési eszköztár kezdőknek és haladóknak
-10%
Pál Kata Dorottya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
A semmi megszelídítése
-10%
Tisza Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Gyakorlati optimizmus - A kivételes jóllét művészete, tudománya és gyakorlata
-10%
Dr. Sue Varma
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €