Khaled Hosseini
Egyezer tündöklő nap
Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Mirjam és Leila. Mirjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Libri Könyvkiadó Kft. |
| Megjelenés éve | 2014 |
| Oldalak száma | 480 |
| Kötés típusa | karton /keménytábla |
| Súly (g) | 536 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 135-210-37 |
| EAN | 9789633104422 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |