NYÁRY KRISZTIÁN

IGAZI HŐSÖK - 33 MAGYAR

Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történteket. Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweiss Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler. Az emberi sorsok érdekelnek, erről írok. Előző két könyvemben arról meséltem, hogyan formálja az emberi sorsot a szerelem. Most arról, hogyan tehetnek hőssé valakit a személyes döntések. A könyvben szereplő 33 magyar ember igazi hős, akik a megfelelő pillanatokban jól döntöttek, és aztán képesek voltak kitartani a döntésük mellett. Hősök, akik a nehezebb utat választották, és kisebbségben maradva is az igazságot képviselték. Vagy egyszerűen csak végig mertek menni a saját útjukon, úgy, hogy másoknak ezzel példát mutattak. Kiválasztásuk teljesen szubjektíven történt, ők az én személyes hőseim. Nyáry Krisztián

Nyelv magyar
Kiadó CORVINA KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 256
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 707 g
Méretek (Sz-M-H) 240x195
EAN 9789631362626
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Okostojás, avagy egy mocskos vénember bölcsességei
-10%
John Waters
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Búcsú Gabótól és Mercedestől
-10%
Rodrigo García
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Petőfi?
-10%
Pósa Pál András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Levelek a Kner család életéből 1938-1949 - Tények és Tanúk
-10%
Erdész Ádám (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Balázs Fecó - Fehéren Feketén
-10%
Méry Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Laáramlás
-10%
Laár András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
FREDDIE MERCURY - EGY HANG, EGY ÉLET, EGY LÉLEK
-10%
KÖRMENDY ZSUZSANNA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Amikor ​miénk volt a pálya
-10%
Larry Bird · Magic Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €