Pandúrok, zsandárok, csendőrök

Napjainkban alig van vitatottabb kifejezés Magyarországon, mint a csendőr, csendőrség. Sokaknak szitokszó, másoknak a rend, a közbiztonság szinonimáját jelenti. És valóban: az 1881-ben történt magalakítása óta ez a kettősség jellemezte ezt a testületet. Jelszavuk, a „HÍVEN, BECSÜLETTEL, VITÉZÜL”, elkötelezett szolgálatot, az uralkodó rendszer iránti feltétlen hűséget és a bűnözés elleni megalkuvás nélküli cselekvést fejezi ki. Ez a sziklaszilárd, megbízható és hatékony rendvédelmi testület, a mindenkori hatalom egyik legfőbb támasza volt, az uralkodó elit érdekeit védő és biztosító fegyveres erőszakszerv. A vidék népe tisztelettel, de egyben félve is tekintett a „kakastollasokra”. Amíg el nem jött 1944. március 19-e a csendőr elsőszámú őrzője volt az ország törvényeinek, az emberi élet és tulajdon védelmének. A német megszállás és az azt követő holokausztban való közreműködés azonban soha le nem mosható foltot ejtett az addig makulátlan csendőrzubbonyon. Napjainkban, amikor Magyarországon a baloldali liberalizmus „jóvoltából” soha nem tapasztalt bűnözési hullám söpör végig, a becsületes emberek millióinak jogos elvárása, hogy az állam megvédje életüket és vagyonukat egy olyan hatékony rendvédelmi szervezet által, mint amilyen a Magyar Királyi Csendőrség volt. Az óhaj jogos! A kérdés csupán az, hogy a feltámasztott csendőrség legyen-e ez a rendvédelmi szervezet? A Magyar Királyi Csendőrség történetének megismertetésével az olvasóra bízzuk a kérdés eldöntését.