Timo Parvela

Ella a tengeren

Kitör a vakáció. Ella, az osztály és a tanító bácsi tengerre szállnak. Hajókáznak, ki-kikötnek kedvük szerint, hogy mihamarabb elfeledhessék az iskolát. Mások is tartanak - egy túravezető például, akinek, úgy tűnik, mindennél fontosabb a fegyelem. Lépten-nyomon utasításokat osztogat a gyerekeknek, amelyeket még a tanító bácsi is kénytelen betartani, pedig ha valaki, ő aztán tudja, hogy ha például horgászásról van szó, sokkal biztonságosabb és balesetmentesebb horog nélkül próbálkozni, nemcsak a halak, hanem azok miatt is, akik a horgászbotot kezelik, vagy akik mellettük állnak. Ella és barátai hozzák a formájukat: a sorozat ötödik kötetét olvasva is garantált a féktelen kacagás. Almási Zétény illusztrációival.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó People Team Millennium
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 172
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 348 g
Méretek (Sz-M-H) 165-215-10
EAN 9786155131547
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A remény labirintusa
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Mi ketten - Mesék a barátságról
-8%
Michael Engler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Sápadt Álmodó - Hajnali kórus - Csontszüret novellák (új, átdolgozott kiadás)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Légzéssel a jobb alvásért - Szüntesd meg a horkolást, az alvási apnoét és az álmatlanságot akár már 7 nap alatt, a Buteyko-módszer segítségével
-8%
Patrick McKeown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Társasjáték - Zsolna és a titkos receptkönyv
Lencse Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,50 €
Felhő és Felhőcske
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Disney Suli - Legelső enciklopédiám: A testem
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Ákos óvodába megy (új kiadás)
-8%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €

Korábban megtekintett: