Mihalec Gábor

Megcsalás nélkül /Hűségben és elégedetten a párkapcsolatban

A megcsalásról már magyar nyelven is sok kitűnő könyv kapható, ám azok elsősorban a bekövetkezett esemény feldolgozásával, az abból való kilábalással foglalkoznak. Ez a kötet megelőzési céllal közelít a témához. Azoknak szól, akik készek tudatosan tenni azért, hogy jól működő kapcsolatukba hosszú távon se léphessen be külső szereplő, valamint azoknak, akiknek még nincs párjuk, de ha lesz, hűségben szeretnének élni vele. Meggyőződésem (és ezt a kutatások is alátámasztják), hogy a kölcsönös hűségre és elégedettségre épülő kapcsolat nem a szerencsének köszönhető, hanem olyasmi, amiért mi magunk tehetünk. Hogy pontosan mit, azt mutatom be ebben a könyvben. <br> <br> A terület legkiválóbb kutatóinak eredményeit és saját terápiás tapasztalataimat felhasználva tekintem át, hogyan védhetjük kapcsolatunk határait, építhetjük fel és óvhatjuk meg a bizalom légkörét, miként dolgozhatjuk fel azokat a múltbeli sérüléseket, amelyek távolságot teremtenek közöttünk, és alkalmat adhatnak arra, hogy közénk álljon egy harmadik. Bőségesen foglalkozom a szex és a kommunikáció szerepével a megcsalásban és a megcsalás megelőzésében is. Igyekszem minél több eszközt adni az olvasó kezébe, hogy ami jó, az még jobb legyen, s hosszú távon is az maradhasson.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 296
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 336 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-18
EAN 9786155281273
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása
-8%
Stephen R. Covey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Végre egy nyelvet beszélünk - Őszinte kommunikáció és intimitás a házasságban
-8%
Gary Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
9 szeretetnyelv - Útmutató a szeretet kimutatásához és elfogadásához
-8%
Alise Morales
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Megcsalás nélkül /Hűségben és elégedetten a párkapcsolatban
Mihalec Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,25 €
A függőségtől az intimitásig /Vágy, élmény, kapcsolat
-8%
Pál Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,60 €
11,60 €
A magánytól az összetartozásig /Szenvedély, elégedettség, biztonság
-8%
Pál Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Pár-percek a világ körül - Önismereti és kapcsolatépítő történetek hétről hétre
-8%
Mihalec Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Élettérkép - A férfi-nő kapcsolat korszakai és evolúciója
-8%
Joós István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: