Az elmélet démona Irodalom és józan ész

A megoldások elmúlnak, a kérdések maradnak. Új kérdésekként mindig régieket vetünk föl, legföljebb az összefüggés változik. Az egyetlen hiteles megoldás az arany középút, a bizonytalanság, a rendelkezésre állás, a nyitottság – valahogy így fogalmazza meg elméleti hitvallását Antoine Compagnon, akitől és akiről magyarul még nem olvashattunk vagy hallhattunk túl sokat. Ritka, mert közérthető könyvet tart kezében az olvasó, melynek démona az elmélettel szembeszálló józan ész, avagy közös érzék, a sensus communis, az, amit általában sokan gondolnak. A démon és az elmélet feszültsége tette lehetővé az elmélet fejlődését – fejlődés, ha van –, s a kettő ütközése ennek az írásnak a szervezőelve is. Az elmélet hét „fekete bárányát” – az irodalmiság, a szerzői szándék, a világ, az olvasó, a stílus, az irodalomtörténet és az érték kulcsfogalmait – vizsgálja meg a szerző, a szélsőséges nézőpontok végletességét odáig fokozva, ahol az elmélet már önmaga ellen fordul, s ahonnan az elmélet és józan ész közötti kiegyenlítő és közvetítő állásfoglalás igénye igencsak megalapozottnak látszik.