Varga Katalin

HELYZET + OLDÁSOK

Jelen kötet olyan eseteket sorol, ahol valamilyen sajátos körülmény nehezítette a pácienssel való kontaktusfelvételt: a beteg agitált, ellenséges, vádaskodó, követelődző, vagy épp nem uralja tudatát. Ezeket a helyzeteket megfelelő kommunikációs stratégiák alkalmazásával megoldhatjuk. Válogatásunk egytől-egyig valós, megtörtént, többnyire már közölt eseteket mutat be, azok elemzésével. Az eseteket a szakemberek utólag rögzítették írásban, így az emlékezet torzulásai mentén módosulhattak egyes részletek. Ugyanakkor: abból következően, hogy a kollégák a szuggesztív kommunikáció képzett szakemberei, nő annak a valószínűsége, hogy a tudatosan megkomponált formulákra jobban emlékeznek az átlagosnál. A kötet olvasói látni fogják, hogy ezekre a helyzetekre nincs általánosan alkalmazható recept. Az itt közölt megoldás meghozta a várt eredményt annál a szakembernél, aki leírta, de lehet, hogy másnál más megközelítés válna be. Érdemes ugyanakkor megfigyelni, hogy esetenként többszöri próbálkozás, innen-onnan való megközelítés után bontakozik csak ki a megoldáshoz vezető út. Nem jelent kudarcot, ha váltani kell, más irányból kell közelíteni. A folyamat természeténél fogva interakciós: a szakembernek figyelnie kell azokat a jelzéseket, ami azt közvetíti felé, hogy mi az adott helyzetben, az adott pácienssel, az adott feltételek között működő stratégia.   Tartalom  Az esetek elemzésekor említett technikák Ököl Kop-kop Trombózis Teherautó Még semmi Szomjas föld Tegeződés Jobb-bal Streptococcus Talán még találkozunk Néni virággal Combnyaktörés Fogkő Eladják a vérem Repülős Egymáshoz simulva Ez a kurva gép! Erdő A pénzét féltő beteg Agynyomás A zuhanyzós Extub után Diabétesz Öngyilkosság után Sintérek Fogtündér Combvérzés Rózsa Szorult helyzet Adenozin Traktor Gyógyszer Stroke A bátor fiú

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Medicina Könyvkiadó Rt.
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 184
Kötés típusa karton /keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 165x235
EAN 9789632264431
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bionauták a végtelenben
-8%
Markovics Botond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,30 €
15,92 €
Horpadó fényben
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,00 €
A család ereje
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Hónapsoroló - A Hungarikum együttes dalaival
-8%
Kremnitzky Géza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Kréta - Marco Polo (új kiadás)
-8%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Gyilkosság a képtárban
-9%
Fiala Borcsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Annipanni, hull a hó!
-8%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Bogyó és Babóca jelmezbálban (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,70 €

Korábban megtekintett: