ANTOLÓGIA

CARCOSA ÁRNYAI

Kevés olyan szerző van a fantasztikus irodalomban, aki egyszerre összegző és újító, s hatása szöveges hagyatékán túlsugározva saját tradíciót teremt. H. P. Lovecraft közéjük tartozik. Rémtörténeteiben az elődöktől átvett elemek ötvözésével és átértelmezésével valami egészen újat és különlegeset teremtett: a Cthulhu-mítoszt, mely mindmáig hideglelősen borzolja az olvasók képzeletét és alkotásra inspirálja a horrorszerzők egymást váltó új nemzedékeit. Példátlanul gazdag hagyomány jött létre ily módon, mely immár több mint egy évszázadot ölel át, hiszen a mítosz legkorábbi motívumai még Lovecraft 19. századi ihletőinél bukkannak fel, követői pedig napjainkban is írják az új történeteket. A természetfölötti irodalomnak ebbe a vonulatába nyújtunk most betekintést, az anyag bősége miatt több kötetben. A tagolás tematikus szempontok szerint történik: a Cthulhu-mítoszon belül sorra vesszük az egyes tényezőket alakokat, helyszíneket és motívumokat , és időrendi lebontásban mutatjuk be az olvasónak, hogyan fejlődtek a kezdetektől mostanáig. Jelen kötetünk fókuszában Carcosa és a Sárga Király mítosza áll egy szürreális álomvárosé és egy titokzatos istenalaké, akinek kisebb gondja is nagyobb, mint hogy oltalmazón őrködjön az emberiség fölött, bár egyes személyeket olykor kitüntet rettenetes figyelmével. Álom és valóság mosódik egybe a kötetünkben prezentált történetekben, a realitás határai nehezen kitapinthatóvá válnak, a tisztánlátás gyakran egyenértékű az őrülettel. A csokrot, amit átnyújtunk az olvasónak, száz év termésének legjavából válogattuk.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó DELTA VISION KFT.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 589
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 376 g
Méretek (Sz-M-H) 120-180-35
EAN 9789633951026
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szövegértés lépésről lépésre - Középiskolásoknak
-8%
Dr. Raátz Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Töretlenül - A változókor modern kézikönyve
-8%
Dr. Vonda Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €
LMBTQ+ forradalmak - Kultúra, történetek, hősök
-8%
Kanicsár Ádám András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Önuralom - A belső erő - Stresszmentes útmutató az önfegyelem fejlesztéséhez, az akaraterő növeléséhez és az önkontroll javításához
-8%
Damon Zahariades
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Trust Me Always
Meagan Brandy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alsógatyás Kapitány és a biorobotikus fikafiú ádáz összecsapása (a röhejes robot-orrtrutymódarabok bosszúja) - Alsógatyás Kapitá
-8%
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Bogyó és Babóca - Mesék a Pöttyös házból (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
LOGICO Piccolo - Matek: A 100-as számkör 2. rész
-8%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €