FREI TAMÁS

AGRÁRBÁRÓK

Pedig André már azt hitte, hogy maga mögött hagyhatja a zaklatott múltat. Tévedett - mert az oroszok nem felejtenek... André Calvi megint célponttá válik, öngyilkos merénylő támad rá és imádott kislányára, Fruzsikára. Egyetlen másodperc véres drámája a nizzai utcán, amitől minden megváltozik. Szétrobban az élete, hogy aztán számára ismeretlen erők tőrbe csalják és keresztül rángassák a kelet-ukrajnai polgárháború mocskán. Közben magyar agrárbárók, akik csak a saját pénztárcájukat nézik, Moszkvában árusítják ki országot. A szövevényes nemzetközi játszmában, Amerika és Oroszország közé szorulva, a magyarok számára nagy a tét: a paksi atomerőmű éppúgy, mint az Adriai tenger mélyéről felhozott Anjou-kincsek, de a gátlástalan milliárdosok miatt hazánk NATO tagsága is veszélybe kerül. A magyar mezőgazdaságot kézben, a politikai elitet pedig sakkban tartó földesurak először még csak egy zalai vadászkastélyban konspirálnak, később viszont már orosz oligarchákkal, Azerbajdzsánban. A kérdés mindvégig úgy szól, hogy eltaktikázza-e magát a miniszterelnök? Az Agrárbárók Frei Tamás negyedik akcióregénye. A főhős ezúttal is André, a korábbi három kötetből már jól ismert magyar származású francia titkosügynök, akit ezúttal nehéz lesz felismerni... Frei Tamás 49 éves, manapság a nevét viselő nemzetközi kávézólánc, a Cafe Frei kiépítésével foglalkozik, miközben a regényírás a szenvedélye és a hobbija. Az egykor nézettségi rekordokat döntő televíziós évek óta három város között osztja meg az idejét. Budapesten, Nizzában és Maimiban él. Könyvei helyszíneit mindig bejárja, ezért is képes valósághűen bemutatni Donyecket, Moszkvát, Tokiót, New Yorkot, vagy éppen Bakut és Marokkót. Az olvasó a különleges világkörüli utazás ellenére szinte mindvégig Magyarországról olvas majd, mert az Agrárbárók a kulisszák mögé pillantva a jelenkor Magyarországát próbálja megérteni.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ALEXANDRA
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 496
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 414 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-35
EAN 9789633576373
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Búcsú Ayvaliktól - A három nővér titkai
-11%
Iclal Aydin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,45 €
Babanapló - Kisfiú /Az első évem
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
Nyüzsi-könyv - Tűzoltás
-11%
Gisela Fischer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,83 €
Tűzgyújtó (új kiadás)
-11%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
The Throne of Broken Gods
Amber V. Nicole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Search and Find in Bible stories
-8%
Milan Peter S.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,29 €
12,23 €
Az Óvatos Utazó kézikönyve Átokföldjéhez (élfestett)
-11%
Sarah Brooks
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Tízparancsolat 2.0
-11%
Herendi Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €

Korábban megtekintett: