Lakat T. Károly

FRADI KOLBÁSZ /MINDENT BELE, AVAGY ÜLLŐI ÚTI TÖRTÉNETEK AZ ÖLTÖZŐ MÉLYÉRŐL

Simon Tibi nyelvóráján először két szót
tanultak meg a légiósok: „csúszni, mászni”

Dr. Lakat Károly vezetőedző
nyilatkozata 1968-ból:
„Ma olyan jól játszottunk, hogy még azt is
elbírta a csapat, hogy a középcsatárunkat Albert Flóriánnak hívták.”

Zsiborás kommandós akciót hajtott végre
a repülőtéri poggyászfeladónál

A Fradi–Honvéd előtt, bemelegítés közben:
– Szoki, ha hiszed, ha nem, a sportszáramból
folyik ki az erő! Lépni nincs erőm.
– Na menj a fenébe, Nyíl! Amikor ezt te
elsütöd, mindig rúgsz egy mesterhármast.

A Portóba távozó Lipcseinek
tett ajánlatot Stadler:
– Petikém, gyere Akasztóra, kapsz 6 milliót!
– Havonta, Józsi bá’?

Dalnoki mester az utolsó
mérkőzése után csapatának:
„Ha így akarták, jól sikerült. De ha csak
ennyit tudnak, sajnálom magukat!”

Egy ökölnyi gyűrű regényes története

Pinyőt legtöbbször a Péntek doktor
gyógyította meg

Az Ajax elleni 5-1-es vereség után
robbant a bomba: A játékosok csöcsös
csajokat rendeltek a Petneházyba?

A ’60-as években Fenyvesiék, a közelmúltban Bödéék rémültek halálra a repülőgépen

„Ilyen játékot én még életemben nem láttam!
Most tanultam meg, hogy mi az a futball”
– mondta a Lazio játékosa Sárosinak
a KK-döntő után az öltözőben

Puskás majdnem a Fradi játékosa lett,
de egyvalamivel nem számoltak az Üllői úton

Miért követte Gera szaltóját füles a derbin?

Négy reflektort kaptak a csatárért,
használt busz adtak a középpályásért,
igazolási pénz helyett 20 deka párizsit találtak

Csank vadászatát Pinte telefonja zavarta meg.
– Attila, beszéljünk később, épp lesen vagyok.
– Rendben, mester, akkor lépjen vissza!

Fatusi őrült bulija a rendőrség és a tűzoltóság
kivonulásakor fejeződött be

„Inkább kérd el a labdát, minthogy ezt műveld
velem!” – ajánlotta Borbás Gáspár az MTK
védőjének, miután az illető először
alkalmazta vele szemben a becsúszó szerelést

A ferencvárosi diadalok ismertek.
Az eredmények kitörölhetetlenek.
A mérkőzések a szurkolók emlékeiben élnek.
A legszebb gólokról a mai napig áradoznak.
A legendák feledhetetlenek.

Az Üllői úti történet azonban nem lenne teljes, ha a kulisszák mögötti események, mozzanatok és titkok feledésbe merülnének. Az időnként humoros, máskor elképesztő anekdoták bepillantást engednek a klub és a csapat mindennapjaiba, az edzések, az utazások és a meccsek kevésbé ismert momentumaiba.

Korabeli dokumentumok, személyes élmények, valamint egykori játékosok, edzők és vezetők visszaemlékezései alapján több száz történet meséli el a Fradi bő egy évszázadának eddig sokszor rejtve maradt epizódjait.

Nyelv magyar
Kiadó Inverz Media
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 650 g
Méretek (Sz-M-H) 160-235-20
EAN 9789638990358
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A kuflik és a szélposta (új kiadás)
-10%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
A kis hercegkisasszony és más mesék (új kiadás)
-10%
Sebők Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
A tigris és a majom - Popper Péterrel beszélget Mihancsik Zsófia
-10%
Mihancsik Zsófia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A női test alakváltozati 1880-1945
-10%
Czingel Szilvia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Éjfélkor a Feketerigó kávézóban
-10%
Heather Webber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,65 €
15,89 €
Find Me
Andre Aciman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Garabonci Gréti és a karácsonyi meglepetés §k
-10%
Wanda Coven
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,50 €
7,65 €
Miri 1. - A varázsmododó - A nagy vihar
-10%
Fenyvesi Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,00 €
11,70 €