Keresési eredmények
Tudtad, hogy egy angol egyesület vezetői megbíztak egy híres mentalistát, hogy hipnotizálja a futballistákat a meccsük előtt? Vagy azt, hogy egy játékos örült a sérülése okozta többhetes kényszerpihenőnek, mert így el tudott utazni nászútra a szerelmével?…
Az Így lettem futballsztár című könyvsorozat harmadik részében továbbra is a legjobb játékosok felemelkedését követheted nyomon az első labdaérintésüktől a világhírnévig. Kerkez Milos történetéből megtudhatod, hogy védőtársaihoz hasonlóan ő sem a jelenlegi…
A PSG felért a csúcsra! Bizony, nem könnyű út vezetett odáig, közben a francia klub „elfogyasztott” jó pár futballsztárt és edzőt, egy vagyont költött a nagy tervre, az együttes néha kínos vereségekbe futott bele – ám eljött az idő, hogy minden összeálljon!…
Més que un club – több mint egy klub. Ezt a szlogent sehol a világon nem kell „megmagyarázni” a szurkolóknak, egyértelmű, hogy a Barçára vonatkozik. De abból a sok különleges történetből, amelyet magában rejt, vajon hányat ismernek? Tudják, hogy az 1943-as…
A nagy sikerű Így lettem futballsztár című könyv folytatásában újabb tizenegy világhírű játékos ifjúkori történetét ismerheted meg. A kapuban Gulácsi Péter áll, ő iskolásként matekversenyeken szerepelt. Joshua Kimmich viszont nem volt mintadiák, részt…
Bern, 1954. Az Aranycsapat a labdarúgó-világbajnokság döntőjében nem veszít, hanem nyer a németek ellen. Itthon mindenki ünnepel, senki sem sejtheti, hogy a hatalmas siker teljesen átírja a magyar történelmet. Elmarad az 1956-os forradalom és később…
Több mint félezer érem, bravúros rekordok, felejthetetlen pillanatok – az elmúlt évtizedekben a magyar olimpikonok sportnagyhatalommá tették az országot az ötkarikás játékokon elért eredményeikkel. Másodpercek, méterek, pontok és gólok azonban nem tudják…
Különleges válogatás a tenisz izgalmas történéseiből és kimagasló szereplőinek pályafutásából – ötletgazdag, játékos formában, kvízekre szedve. Kérdések, amelyek sok esetben még a sportág legnagyobb rajongóinak is komoly fejtörést okoznak – és válaszok,…
Egy fantasztikus utazás kel életre a könyv lapjain. A két, Szepesi-díjjal, Ezüstgerely díjjal és MSÚSZ Nívódíjjal is elismert újságíró, Dénes Tamás és Lakat T. Károly nemcsak kollégaként, hanem jóbarátként járta be az öt földrészt a futball-labda nyomában.…
Minden szurkolónak megvan a kedvenc meccse, amelyet szinte „akárhányszor” képes lenne megnézni. De van-e ilyen a futballistáknak? Akár azoknak, akik pályafutásuk során sorozatban játszották a nagy mérkőzéseket. A magyar labdarúgás utóbbi ötven évének…
A magyar futballválogatott legemlékezetesebb történetei néha a színfalak előtt, többnyire azonban a kulisszák mögött zajlottak. Felidézésük akár több évtizeddel később teszi érthetővé az akkori sztorikat. A szerzők arra vállalkoztak, hogy felkutatják…
A labdarúgó-Európa-bajnokságokat sok különleges történet színesíti a kezdetektől napjainkig. Ezek a gyakran megdöbbentő, másszor tragikus vagy éppen humoros momentumok időnként egészen más megvilágításba helyezik a híres futballtornát. Háttérben zajló…
Feltetted már magadnak valaha a kérdést, hogy hol született meg a futball? Vagy hogy miért pont tizenegyen játsszák, és miért nem kilenc, tizenkettő vagy, mondjuk, tizenöt játékos alkotja a csapatot? Vagy azt, hogy miként határozták meg a kilencvenperces…
A futball az elmúlt évszázadban a világ legnépszerűbb sportjává emelkedett, egyben „kihagyhatatlan” játéka lett azoknak a politikai vezetőknek, akik az emberek, a választópolgárok szívét akarták megnyerni. A huszadik századi történelem néhány fontos…
Előny vagy hátrány, ha valakinek az édesapja híres futballista volt? Vagy kár is ezen morfondírozni, hiszen a tehetségek sorsa eleve elrendeltetett? Ha ez így van, akkor a genetika, az apai példa vagy mi más magyarázza azt, hogy a kapus fiából (többnyire…)…
Még sosem volt ennyire szórakoztató a foci! Világbajnoki döntőn és amatőr meccsen ugyanúgy előfordulhatnak olyan történések, amelyek túl hihetetlennek tűnnek ahhoz, hogy igazak legyenek. Mint Pelé kipattanó bombája, amit azért adott meg a játékvezető,…
Karim Benzema tehetsége korán megmutatkozik szülővárosa, Lyon csapataiban, a húszas évei elején már topklubok ajánlatai közt válogathat. A Real Madrid elnöke személyesen keresi fel, a francia csatár a világ leghíresebb egyesületéhez szerződik. Képességei…
Népszerűsége, presztízse és sikerei miatt – talán még a szövetségi kapitányét is beleértve – nem volt a magyar futball történetében vonzóbb kispad a Ferencvárosénál. Ezt bizonyítja az is, hogy a profi korszak 1926-os indulása óta eltelt közel egy évszázadban…
A Chelsea sokáig nem számított meghatározó klubnak a labdarúgás világában. Néhány eredményesebb szezon és elhódított trófea kivételével hazájában és Európában sem tudott igazán sikeressé válni, holott a Stamford Bridge-en legendás játékosok is megfordultak.…
A labdarúgó-világbajnokságokat rengeteg különleges történet szövi át a kezdetektől napjainkig. Ezeknek egy része olyan váratlan körülményekhez kapcsolódik, amelyek a pályán és a lelátókon zajlottak, míg a többi a stadionoktól kissé távolabb – rávilágítva…
Gianluigi Buffon azon kevés futballsztárok egyike, aki ellenfeleiből is mély tiszteletet és elismerést vált ki. Ezt nemcsak a bő két évtizedes pályafutása során tanúsított bravúrjai, eredményei és rekordjai által érte el, hanem különleges személyisége…
Simon Tibi nyelvóráján először két szót tanultak meg a légiósok: „csúszni, mászni” Dr. Lakat Károly vezetőedző nyilatkozata 1968-ból: „Ma olyan jól játszottunk, hogy még azt is elbírta a csapat, hogy a középcsatárunkat Albert Flóriánnak hívták.” Zsiborás…
Hogyan befolyásolta a politika a Ferencvárost az elmúlt évtizedekben, mikor adott és mikor vett el szinte mindent a zöld-fehérektől? A szurkolók milyen szerepet töltöttek be a klub életében, hogyan alakultak ki a Fradi mindennapjait befolyásoló csoportok,…
A csapat. Mindig a legnagyobb játékosok kaphatnak benne helyet: egykor Alfredo Di Stéfano, Puskás Ferenc, Emilio Butragueno vagy Zinédine Zidane, manapság Iker Casillas, Sergio Ramos, Gareth Bale és Cristiano Ronaldo. Világklasszisok, a labdarúgás művészei,…
A Barcelona sikerkorszakait mindig a kivételes klasszisok határozták meg. Míg manapság Messi játéka kápráztatja el a szurkolókat, egykor a Samitier vezette együttes nyerte meg az első bajnoki címet, Kubala és az Aranycsapat magyarjai ismertették meg…
2017-ben az európai topbajnokságok többségét újfent olasz edzők irányította csapatok nyerték meg. Angliában Conte, Németországban Ancelotti, Itáliában Allegri diadalmaskodott, sőt még hazánkban is talján szakember vezette győzelemre a riválisainál sokkal…
A világ legjelentősebb sporteseménye mindig izgalmas versenyekkel, feledhetetlen bravúrokkal és új rekordokkal kápráztatja el a követőit. Azonban a színfalak mögött elképesztő történések is zajlanak, ezek a sokszor humoros, időnként tragikus, ám kétségtelenül…
A magyar sport kiemelkedő alakjai 2004 óta A Nemzet Sportolója címet viselik. Ők azok a büszkeségeink, akik eredményeik mellett példás életútjukkal is kivívták az ország elismerését. A díjazottak között akadnak futballklasszisok, mint Puskás Ferenc vagy…
Cristiano Ronaldo és híres elődei – Zamora, Di Stéfano, Puskás, Butragueno, Raúl és Zidane – a legek klubjának különböző sikerkorszakait határozták meg játékukkal és személyiségükkel. Igazi legendává váltak, akik nemcsak mérkőzések és trófeák sorsát…
Sztorik a futball szülőhazájából – játékosokról, csapatokról, menedzserekről és meccsekről – a kezdetektől napjainkig. Botrányosak, mint George Best nőügyei, viccesek, mint Paul Gascoigne, amikor Les Ferdinand „micsodájáról” beszélt, brutálisak, mint…





























