Dénes Tamás

A leghihetetlenebb Barca-történetek

Més que un club – több mint egy klub. Ezt a szlogent sehol a világon nem kell „megmagyarázni” a szurkolóknak, egyértelmű, hogy a Barçára vonatkozik. De abból a sok különleges történetből, amelyet magában rejt, vajon hányat ismernek? Tudják, hogy az 1943-as El Clásico után kezdődött el igazán a rivalizálás a Barcelona és a Real Madrid között? Talán már az is a történelem homályába vész, hogy Kubala csak úgy ment bele a szerződtetésébe, ha a csapat edzője a sógora lesz. Hogyan élték meg a játékostársak a gólkirály Quini elrablását, és milyen szeszélyei voltak Cruyffnak? Kiderül, mi kell egy jó elnökválasztási kampányhoz, és az is, hogy a vezetőség tényleg bosszúból rúgta-e ki a keret szinte valamennyi játékosát egy nyári szünet alatt. Mi vezetett ahhoz, hogy Ronaldinho számára fontosabb lett az éjszakai élet a labdarúgásnál? Választ kaphatunk szövevényes átigazolási ügyekre, mint Neymaré vagy Luis Suárezé, sőt arra is, hogy Guardiola miért festményként látta a futballt. Mennyi esélye volt annak, hogy a klubrekorder Messi egy olyan babát fürdet meg, aki Yamal néven később a nyomába érhet? A könyvben szereplő több száz rövid sztori a gránátvörös-kékek leghihetetlenebb momentumait mutatja be.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Inverz Media
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 272
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 602 g
Méretek (Sz-M-H) 167-238-28
EAN 9786155901324
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A leghihetetlenebb Barca-történetek
-11%
Dénes Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €
A foci /Mit? Miért? Hogyan? 24.
-11%
Peter Nieländer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
18,87 €
A stadionok kis hercege - Kylian Mbappé életrajza
Luca Caioli - Cyril Collot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Király Gábor Nemzetközi kapusiskola
-11%
K1RALYSPORT
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Elbukni, felállni, elbukni, felállni
-11%
Gianluigi Buffon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €
Így lettem futballsztár 2. - A világ legjobb játékosainak ifjúkori történetei
-11%
Fűrész Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Jöjjön a United
-11%
Andy Mitten
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Zakariás József – Zaki (Zakariás élete kortörténeti megvilágításban)
Pallag György, Millisits Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,00 €

Korábban megtekintett: